 KATONA JÓZSEF
BÁNK BÁN
 Dráma öt szakaszban
 1819


SZABADOS KECSKEMÉT MEZŐVÁRASSA NEMES FŐBÍRÁJA ÉS TANÁCSÁHOZ
Hol hazánk egyik legelső Vára, ősz Partiscum álla - Hol Zalán első futása Győzedelmi halmot ása Ung-urinknak; hol a hála Szent helyét adó Gemelső - Hol keverve nincs be még a Szentkori Pásztori Kún magyar szív - Kedskő-méga! Te! mely nekem oly sokat osztogatál. Anyás kebeled, hol a boltozat áll. Melyben gyenge Bölcsőm renge - Te vedd is ez első szülöttemet el! Arass (noha szűken is) így, ha vetel! - Gyászos az, mit búja szívvel Itten egy latorfi mível: Egy magyar becsűletével Rogy le két ház drága Földi boldogsága. - Isten ójjon szülötthelyem! Ezt neked szívből szentelem. Vedd kegyessen a nevével,                               Nemes                        Főbíró és Tanács

SZEMÉLYEK

        II. ENDRE,		a magyarok királya         GERTRUDIS,		a királyné         BÉLA,	         ENDRE,	 	kis gyermekeik         MÁRIA,	         OTTÓ,		Berchtoldnak, a meraniai hercegnek fia, 		Gertrudisnak testvéröccse         BÁNK BÁN,		Magyarország nagyura         MELINDA,		a felesége         SOMA,		a fiacskájok az udvarnál         MIKHÁL BÁN, 	         SIMON BÁN,		Melinda bátyjai         EGY ZÁSZLÓSÚR         PETÚR BÁN,		a bihari főispán         MYSKA BÁN,		a királyok nevelője         SOLOM MESTER,	ennek fia         BENDELEIBEN IZIDÓRA,	thüringiai leány         EGY UDVORNIK         BIBERACH,		egy lézengő ritter         TIBORC,		paraszt
        Zászlósurak, Vendégek, Udvornikok, Udvari asszonyok,         Ritterek, Békételenek, Katonák, Jobbágyok

Történt az 1213-ik esztendő vége felé

 ELŐVERSENGÉS  (PROLÓGUS)
Ottó és Biberach
OTTÓ (örömmel vonja be Biberachot).         Ah Biberach! Örvendj! bizonnyal az         Enyim fog ő - az a szemérmes angyal -         Enyim fog ő lenni, kiért sokat         Oly nyughatatlan szívvel éjtszakáztam!         Oh Biberach, enyim bizonnyal ő!
BIBERACH         Hm, hm, ugyan bizon! Melinda? jó!
OTTÓ         Oh, mely hideg! - mit is beszélek én         Ezen megúnt fagyos személy üres         Szívének, aki eddig sem tudá azt,         Hogy mit tegyen forróan érzeni.
BIBERACH         Ej, sőt igen nagyon tudom, kegyes         Herceg, hacsak reá találok is         Gondolni, könnybe lábbad a szemem,         Olyan nagyon tudom heves szerelmünk         Áldott javát savát megérzeni.
OTTÓ         Hallgass! - de mégis - halljad csak: Melinda -         Oh addsza halhatatlan életet,         Vagy csak szüntelen álmot, ég! - Örök         Mindenható! hahogy Melinda hold:         Endymion lehessek általa. - -         Halljad csak: ő - Melinda szánakoz         Rajtam, midőn komor tekéntetem         Tartom szegezve rajta, azt sohajtván:         “Miért nem maradtam a hazámba”. -
BIBERACH                                 Még         Innét az ördög ássa azt ki, hogy         Szeret.
OTTÓ             De sírt, midőn valék vele -         Sírt, Biberach!
BIBERACH                         Nevetni vagy pedig         Könnyezni: az mindegy az asszonyoknál.
OTTÓ         Úgy, úgy; de a szemem közé se néz. -
BIBERACH         Páh, milliom! midőn nekem Luci         Nem néz szemem közé, előre már         Tudom, Lucim megént csalárdkodik:         Jó hercegem, vigyázz! talán világnál         Útálat a szerelme - és ha nem: mint         Bánk hitvesétől, meglesz a kosár.
OTTÓ         Akkor Melindáról lemondok és         Színlett feláldozásom annyival         Jobban kötöz szivéhez. Oh bizony         Egy asszony álma vajmi gyenge a szép         Hívségről, és - Melinda is csak asszony.
BIBERACH         De Bánk - az áldozat-kipótoló -?
OTTÓ         Ej, őtet a nagyúri hívatal -
BIBERACH         El fogja úgy-é majd vakítani?         Oh jó uram, csalatkozol, szerelmes         Bánk bán szemének íly titok nehéz.
OTTÓ         És még ma kell, hogy ő enyém legyen!         Szerelmet érzek én, s csak az meríthet         Vég nélkül édes Elysiumba, hol         Önnön szerelmünk önkirálynénk,         Szép életünk világa, valódi jó,         Forrása annak, a mi nagy, koporsó         Üregében élet, és kivánt jövendőnk         Egyetlen egy kezesse - az, de az! -
BIBERACH         Kárával a szegény hitesnek? Oh         Te elragadtató szerelem te! a-         Mely Éva csábítója volt, ugyan         Ilyen szerelmet érezett az a         Kigyócska. Prósit a fölöstököm!
OTTÓ         Embertelen! Most oktatásra nincs         Szükségem.
BIBERACH         Ej, hercegem, hiszen, - no - jó
OTTÓ         Távozz előlem -
BIBERACH                Imhol a királyné - -
GERTRUDIS (belép).         Ottó, no jőjj! látod, leereszkedek         S magam jövök hozzád: de mondhatom         Neked, hogy ez ma udvaromban az         Ily esztelenkedések közt utolsó         Fog lenni; mert azért, hogy a király         Után való bánatjaimat kiverjem         Fejemből, avagy téged hercegem         Örvendezőbbé tégyelek - soha         Jobbágyaim kedvéért nem áldozom fel! -         Te holnap útazol! -
OTTÓ (dörmögve)                         Csak célomat         Érjem - ha a pokolba is - megyek.         (El, Gertruddal.)
BIBERACH         Ej, ej, kegyelmes úr, vigyázz, vigyázz; mert         Egy ily keszeg, sovány fiút az izmos         Bánk bán - bajúsza egy végére tűz.         (Utánok ballag.)
 ELSŐ SZAKASZ
A mulatópalotának vendégszobája. Több asztalokon kész italok. Gyertyák égnek. Gyakor jön be néhány vendég, iszik, s ismét megy. Kívül táncmuzsika, mely hellyel-hellyel megszűnik.  Mikhál egy asztalkánál szundikál.
 ELSŐ JELENET
SIMON (belép).         Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!         (Meglátván Mikhált.)         Ej, lássa bár az ember, e bizony         Alszik megént! - No bátyám! ébredezz!         Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva         Nézgélnek (Mellé ül.)
MIKHÁL (felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak).                 Ősz hajam vagyon Simon,         Jó lelkiesméretem: azért biz én         Nem gondolok velek.
SIMON                           De mégis, én-         Velem csak fogsz ürítni egy pohárt?         No - a bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)
MIKHÁL (eszmélkedve, kezét mellére nyomja s sóhajt).                                        Ah!         Hazám! szerette jó hazám, Bojóth!         De vége! Már nekik is - jó éjtszakát!         (Felkapván az ezüstpohárt.)         No, éljetek fenn ott, bojóthiak!         Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)
SIMON         De hátha mégis úgy lehetne itt is?
MIKHÁL         Olyan csodálatos hangon felelsz.         Simon, reménylesz? - ej, jó éjtszakát!
SIMON         Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.         Még gyóntatómnak is csak esküvés         Alatt nyilatkozhatnám ki; de         Neked - neked Mikhál, nem: én atya         Vagyok.
MIKHÁL (feláll).         Simon!
SIMON                   Tán kétségeskedel?         Negyvenhat esztendősnél nem vagyok         Több.
MIKHÁL                   Oh Simon, nem hal ki a bojóthi         Gróf-faj! spanyol hazánkba vissza kell         Mennünk - csak ott kell a bojóthi fajnak         Zöldelni -
SIMON                   Vagy Magyarországban. Magam         Is gondolám már s elvégeztem azt,         Hogy minden országból Bojóthra vinném;         De itt nem aljasúl el a spanyol -         Elég ha mindmegannyi jó magyar         Háznépnek ők lehetnek törzsöki.
MIKHÁL         Ők?
SIMON                   Hét fiú.
MIKHÁL (elszomorodva leül).                         De már ez csúnya tréfa.
SIMON         Hallgass meg engem: tegnap estve a         Vadászaton egy őzet kergeték,         És - egy banyát találtam. Ő alig         Látott meg engemet, s leroskadott         Térdére és tudtomra adta, hogy         Feleségem immár megszült. Szinte el-         Indultam; amidőn hatot felém nyujt.         “Óh, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz         Ő egykor egy szegény koldús személyt         Elkergetett magától s becstelennek         Nevezte, mert kettős szülöttje volt:         Hogy most az istenség adott hetet         Neki, nyomban emlékébe jött az, amit         Mondott. Megindulván azon, nehogy         Feslettnek ítéltessen, egy fiat         Megtart magánál - a többit, hogy öljem         Meg, azt parancsolá” -
MIKHÁL                          Tigris-anya!
SIMON         Megesketém és titkon általa         Neveltetem mindnyáját.
MIKHÁL                          Hát az anyjok?
SIMON         Mindég keservesen zokog, midőn         Az egyet a kezébe vészi és         Nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?
MIKHÁL         Aztán mi lesz?
SIMON                   Mikor majd nagyra nőnek,         Akkor fogom mutatni csak, hogy ő         Haljon meg akkor - de örömébe haljon.         Minő öröm lesz ez? Már elhagyom         Endrének udvarát, s velek leszek. -         Mikhál, miért sírsz oly keservesen?
MIKHÁL         Nem hal ki a bojóthi nemzetem!
SIMON         Nem. Nem. De hát ne sírj!
MIKHÁL (poharat kap).                                 Öröm miatt. -         Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek:         Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek -         Nem, nem csak egy az, aki itten örvend,         Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)
SIMON                           Nézd, ezek nem.
Vendégek jönnek vegyest békételenekkel, kik komoran, minden valakire való ügyelés nélkül leüldögélnek, isznak.
SIMON (Mikhál mellé ülvén, poharat tölt).         Nézd, mintha orra vére folyna, úgy         Kullog be némelyik. Manó vigye         Vígságtokat, hol a szabad magyar         Érzés az itt erőltetett feszesség         Láncába kénytelen harapni.
EGY BÉKÉTELEN (rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az összeütésre).                                 No! -
 MÁSODIK JELENET
PETUR BÁN (belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát).         Igy? - Ördög és pokol! Bizony majom         Mind egyről egyig. - Oh te szép nevű         Magyar - Magyar? - Hej, félre oktalan         Aggodalom! mit használ itten a fog-         Csikorgatás?         (Főbe üti magát.)         Bolondos agyvelő!         (Dörmög.)         Szabad kivánna lenni mindenik,         És torkukon kegyes nagyasszonyuk         Sült-főttje oly mohón rohan le, hogy         Majd szinte megfulladnak. Lévnyalóvá         Lettél dicső Árpád gyümölcse te?
SIMON         Bán, hát mi lelt?
MIKHÁL                  Petur, nem vagy magad,         Nyelvedre vigyázz.
PETUR                   Úgy? igaz - helyes - -         Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok-,         Bojóthotokban nem maradtatok?
MIKHÁL         Csitt, csitt, ez itt (szívére mutat) sebet ver.         Ó fiam!
SIMON         Ember, belőled a rossz lélek ordít!         Ott élni nem lehet nekünk. Spanyol-         Ország halálos ágyában nyögött         Ránk nézve, hogy kiléptünk abból egykor.         Azóta megholt.
MIKHÁL                   Meg bizony. De csak         Békével -
PETUR                   Átkozott jámbor te! ki         Békével? Én talán! Ég és pokol!         A békés egy bolond; s az is bolond, ki         Békételen: de én békételen         Mégsem leszek, míg nem bolondulok meg.         Oh, célra! célra! így különben egy         Bárányi békesség - mi több, maga         Epét okádna itt a békességes         Tűrés, kiáltva: ördög és pokol!
MIKHÁL         De, ember! Ej, eredj, eredj haza,         Aludd magad ki - menj, menj!
PETUR                           Én?
MIKHÁL                           No, leg-         Alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb         Hangon: az emberek néznek -
PETUR (felugrik, de majd leül).                                 Ki? Hol? -         No, jó! - nem is beszélek - még csak egy         Szócskát se. Mindenik kimondatott szó         Hazud, s az emberekben nyargaló         Tüdő csak a hazugság ördögének         Lakása. Így ni (az asztalra könyököl) hallgatok.
MIKHÁL                            S kiálts         Jó éjtszakát.
PETUR                   Jó éjtszakát? igen -         Majd amidőn egy nemzetség kipusztul;         Vagy csontjaimmal a meráni gyermekek         Fognak tekézni, - akkor - - Most, fogok         Hallgatni - még ma néma lenni, mint egy         Carthusianus. (Ismét dörmög.) Ó mikép tekéntett         Le ránk! csak a merániakra néz.         Bámulja a harisnyát - a magyar         Csak hátul áll s sóhajt az ily hazánk         Nagyasszonyán. Haj! Istenemre leg-         Alább csak egy vidám tekéntetet         Mutatna hát, ha színből is: nem esne         Olyan nagyon szívére a magyarnak! -         Ő is meráni! - -
SIMON                   Hát honnét akarsz         Már most barátokat? midőn sem a         Meráni, sem pedig magyar - -
PETUR                           Ki mondta         Azt? Én s meráni?! Hát mikor nevezte         Testvérnek a tűz a vizet? - csupán         Csak bennetek van még egyetlenegy         Bizodalmam! A ti húgotok -
MIKHÁL, SIMON                           Melinda?
PETUR         Felesége a nagyúrnak: ő, vele         Kedvére játszhat; ti pedig húgotokkal.
MIKHÁL         Szegény teremtés vagy, ha célodat         Csak asszony által gondolod kivinni! -         Hát nemzeted? - -
PETUR                   Ne ingerelj fel! - Oh         A nemzet! - ahány fő, szintannyi ész.         Kényes becsűlete, mint a köntöse -         Sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj         Neki hirtelen egy jó szót s világot         Teremtve öszverontja ellenségidet.         Nézzétek - itt is - ott is - úgy kiválnak         A többi lévnyalók közül, miképpen         Egy medve több vakondokok közűl.         Nem méreg az, mely őket oly komorrá         Teszi, - bánat az, hogy bort adnak nekik,         De ami egy fillérbe se kerülne -         Jó szót, figyelmet, nem találnak itt.
 HARMADIK JELENET
Myska bán egy ritterrel jön
MYSKA (egy üres ivóasztalhoz megy s tölt).         Úgy, úgy vitéz úr: a magyar bor olyan,         Mint a magyar barátság - mentől óbb,         Annál erősebb. (Leülnek.)
PETUR (bosszankodva néz reá).                                 Hogyha nem dohos.
MIKHÁL         Csak a dologra mostan.
PETUR                           Ah, soká jön.
MIKHÁL, SIMON                   Kit vársz?
PETUR                           De el fogjátok-é hát hinni?
MIKHÁL, SIMON                           Szólj!         Szólj!
PETUR                   A nagyúrt.
MIKHÁL                          Bánk bánt?
PETUR                                   No csak ne oly         Csodálkozást! - Utána küldtem egy jó         Futó legényt titokban. Lássa azt,         Hogy itt mik esnek.
SIMON                           Petur, Petur!
PETUR         Csitt! - nektek erről egy kukkot se kell         Ám tudni. Nagy - nagy, ami fenn forog         Játékon: a haza és Melinda.
MIKHÁL, SIMON (hirtelen az asztalon által Petur kezét megkapják).                               Mit?         Melinda, mondod?
MYSKA (poharat emel).                         A mi nagy királynénk!
VENDÉGEK         Éljen sokáig!
PETUR (vad tekintettel s vérben forgó szemmel felugrik, öklével         süvegét szemére nyomván, ordítja).                         A magyar szabadság! (Iszik.)
BÉKÉTELENEK (felugrálva, dörömbölve viszonozzák).                         Éljen soká!
(Myska s a vendégek bámulnak.)
EGY UDVORNIK (jön).                                 Utolsó tánc! (Ismét elmegy.)
MIND                                     Jerünk. (Elmennek.)
  NEGYEDIK JELENET
Bánk bán úti köntösben, zavarodva, egy zugolyban lévő ajtócskában mutatja magát. Nemes mélóság, mindenben gyanakodó tekintet, fojtott tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik, és minden környülállás azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belőlről. Petur meglátván Bánkot, hátramarad.
BÁNK (midőn mind eltakarodtak, előre siet).         Petur! Ha! - hogy mindent így kelletik         Találnom! -
PETUR                           Jaj kegyes nagyúr! sokat         Fogsz még te itt találni, ami akkor         Nem volt, midőn elmentél. Oh de hála,         Hogy itt vagy ismét. Orvosolj, ha tudsz.
BÁNK         Hazánk külön-külön vidékein         Jajt s bánatot találtam; s itt ime         Ellenkezőt találok, s nem tudom,         Melyik tehet rémítőbbé - Köjön         Táján talála engem a serény         Követ. Petur, miért hivattatál         Te engem vissza? még pedig titokban!
PETUR (körültekint).         Titokban bán, titokban - azonban szólni         Itt nem lehet - hiszen magad tudod, sőt         Látod, (csúfosan kimutat) hogy egy jól megteríttetett         Asztal legyekbe nem szűkölködik.         Ezek donognak, és lehet talán, hogy         A titkom is kidonganák -
BÁNK                                    Titok?
PETUR (szinte súgva).         Úgy van, kegyes nagyúr, úgy van, titok,         És még pedig setétben -
BÁNK (megijed).                                 Bán!
PETUR                                   Te is         Bele vagy keveredve, és ha veszteségre         Jön a dolog, tied lesz a nagyobb.
BÁNK         Bán! bán! hamar beszélj!
PETUR                           Nem, óh nagyúr!         Mert azt kivánni, hogy megsúgjanak         Mindent az emberek, csak annyi, mint         Abban találni kedvet, hogy ha sok         Irigye, ellensége van: pedig         Mindenkor a legördögebb nadály         A sugdosó maga, - én az nem vagyok; de         Jőjj még az éjjel - itt ha eloszlanak -         Házamhoz. A jelszónk lészen: Melinda! (El.)
 ÖTÖDIK JELENET
Biberach, aki éppen kevéssel előbb, mint valakit kereső, belépett, amint Bánkot meglátja, megijedve vonja egy szegletbe magát és alighogy Petur elvégzé beszédét - hamarébb kisuhan.
BÁNK (elkiáltja magát).         Melinda!? (Sok ideig nem tudja magát szóra venni)                         Az - Melinda - Jelszavok!         Melinda szép, mocsoktalan neve         Ma szemfedélűl szolgál egy setétben         Ólálkodó csoport között! - Titoknak         Lett zára a Melinda szabad neve!
 HATODIK JELENET
TIBORC (ugyanazon ajtón, melyen Bánk bejött, becsúszik).         Ni, boldog Isten! Mégis ő biz’ az!         Bánk bán - nagyúr -!
BÁNK                    Elárultattam?
TIBORC                                             Én         Tiborc vagyok, kegyes nagyúr - no, lám!
BÁNK         Tiborc - (Gondolkodva járkál).
TIBORC                  Igen - mert szólni kellenék         Nagy dolgokat -
BÁNK                    Melindáról?
TIBORC                          Nem arról.
BÁNK            Nem!
TIBORC                  Lopni jöttem ide; mivel a szegény         Anya s gyermekek velem - (Elfojtódik.)
BÁNK                            No jól van - úgy.
TIBORC         Oh, én szerelmes Istenem! hiszen         Nem is figyelmez rám - Bánk! - bán! - nagyúr -
BÁNK         Melinda! és mindég Melinda! - szent         Név! égi s földi mindenem javát         Szorosan egybe foglaló erős         Lánc, úgy elomla törhetetlen élted,         Hogy abból a gazoknak is jutott? (Fellobban.)         Mennyben lakó szentséges atyám! ide         Mindentudásod égi cseppjeit!         Nekem - nekem, hogy e nagy fátyolon         Átlássak és eszemmel a halandók         Szívébe nézhessek, mint a tükörbe.
TIBORC         Nagyúr -
BÁNK                    S ugyan továbbra láttak ők,         Mint a szerelmes? És azért futom-         E én az országot, hogy addig itthon         Fojtsák meg üdvösségemet? - talán         Ez a királyos asszony azért tetéz         Munkákat a munkákra, hogy szemem         Elkábulásakor, szívemben a benn-         Lakó becsűletet megölje? - Jaj! -         S most már ezen setétben bujdosók         Volnának, akik engemet bolond         Álmomba’ szánva háborítani         Igyekszenek s a végveszélybe’ forgó         Becsűletem felett rikoltanák:         “Bán, ébredezz; mert meglopattatik Bánk!”         Azonban - ezek talán csak úgy fogadt         Szolgái voltak egy veszett irígy         Embernek, aki nyúgodalmamat         Sajnálva, itt (szívére ver) szorongatást okozni,         S döbbentni szívemet kívánta - (Megijed.)                                      Meg-         Döbbenni? ezt előttem egykor úgy         Festék le, jól tudom, mint egyikét a         Lélek betegségének - - - - - -         Az sem lehet hiszen szünetlen ép! (Reszketve.)         Bánk! Bánk! te nem mered kimondani         Talán? Ki, csak ki! hogy kacagja a         Visszhang is árva gyengeségedet -
TIBORC         Oh szent teremtő!
BÁNK                    A szerelme-féltő         Bánk bán! (kacag) Tüdő, hazudsz! hazudsz!         (Fájdalommal fejét kezei közé szorítja.)         Mit nyughatatlanítsz setétes álom-         Kép! mit gyötörsz incselkedő chimaera!?         Hát a világnak egyik pólusától a         Más pólusáig, szerelmeimben, én         Miért öleltem mindent egybe? mért         Mindent? miért te benned, óh Melinda!?         S egy ember - egy haszontalan por - az         Ütné ki őtet karjaim közül?         Őtet!? Ki lenne az? Ki lenne az? - -         Világot, itt! világot! (hirtelen) A setétben         Ólálkodókhoz elmegyek. (Elmegy, amerre jött.)
TIBORC                          No itt hágy. -         Ah, mintha jönnének - jönnek - csak el! -         Éhezzetek szegény férgek: nem ért         Még a lopáshoz ősz Tiborc apátok.         (Rettegve Bánk bán után siet.)
 HETEDIK JELENET
Ottó és Biberach jönnek.
OTTÓ         Frissen - beszélj - találhattad magát?
BIBERACH (jelentőleg).         Találtam - a galamb helyett oroszlánt.
OTTÓ         Talán haragszik? Mit szólott?
BIBERACH                                Hogy: eljön.
OTTÓ (örömmel).         Eljön!
BIBERACH                        No csendesen! - Dicsérd csupán         Múltával a napot.
OTTÓ                    Hiszen maga         Mondá Melinda, hogy eljön?
BIBERACH (fagyosan elmosolyodik s futva azon ajtóra veti szemeit,         melyen Bánk elment).                                 Maga.         (Hangosan, vélvén, hogy Bánk hallgatózhat.)         Germanciust, ki elrejté magát,         Hogy majd kilesse, mit beszéllenek         Felőle, nem jó ám követni mindég,         Mert a szelíd Germancius tudá         Az indulatjait mérsékleni.
OTTÓ         Miért beszéled ezt nekem?
BIBERACH                        Csak úgy -
OTTÓ         Te indulat nélkül való teremtmény,         Esmérlek-é immár én tégedet?         Vagy egy csodálatos embernek óhajtsz         Látszani úgy-e? - Légy nekem barátom.
BIBERACH         Én nem.
OTTÓ                    Nem? és miért?
BIBERACH                                Hogy más legyen.
OTTÓ         Derék.
BIBERACH         Azon bolondság, amidőn         Az állapotját elfelejti az         Ember, nevetségesebb, mint ha a         Természetét erején fellyűl feszíti.
OTTÓ         No, adj tehát tanácsot most.
BIBERACH                        Miben?
OTTÓ         Te esméred Melindát -
BIBERACH                        Tán - igen.
OTTÓ                                    Szólj!
BIBERACH         Hm -! minden, ami a fehérszemélyek         Szív-büszkeségeinek hízelkedik,         Egyúttal az már tetszik is nekik.         Ők a legundokabb kirugdalódzót         Is még dicsőségesnek esmerik,         Ha benne egy kis rendkívül-való van.         Egy herceg - egy királyi néne - egy         Kereszt - arany lánc, mind egérfogók         Az asszonyokra nézve.
OTTÓ                            S a derék         Bánk bán, Melindára?
BIBERACH                        Férj, kit szeret.
OTTÓ         Elvesztem!
BIBERACH                Oh, dehogy! A férj se várjon         Az asszonyának szívétől soha         Többet, csak amit egy becsületes         Kalmártól: ez bármilyen szentül is fel-         Fogadja a kiválasztott jószáginak         A félretételét - mégis hazud -         Egész örömmel adja által a leg-         Elsőnek, aki értek többet ád.
OTTÓ         Mért könnyezett hát, hogy velem beszélt?
BIBERACH         Ez éppen a fő bökkenő! Uram,         Hidd el, hogy asszonyink ravaszabbak ily         Esetben, mint az ördög, amidőn         Az elragadni egy bűnöst törekszik.
OTTÓ         Oh, hát enyim Melinda!
BIBERACH                         Nem hiszem.
OTTÓ         Nem?
BIBERACH                 Mért akarsz elvenni egy szerencsét,         Melyet nem adhatsz vissza?
OTTÓ                            Biberach!         Mi lesz hát ebből? hisz’ egyszer így,         Máskor pedig másképp szólsz -
BIBERACH                                Mert sem a         Búdban, sem a szerencsédben soha         Ok lenni nem kivánok.
OTTÓ (felbosszankodván; megvetőleg).         Ostoba! (El.)
BIBERACH (egyedül).         A repkedő kicsinyke lelkek oly         Sokan donognak a világba’, mint         A szúnyogok; de vajjon hol van az         Az ember, aki abban elhitetné         Magát, hogy ő közikbe tartozik?         Sokszor derék, ha egy ily ostobát         Jól megzavarhat az ember, ámde úgy,         Hogy ő megént mást légyen kénytelen         Zavarni. Rajta csak kegyelmes Ottóm:         Ugorj! de Biberachod hátra áll.         S ilyen szegény egy ember? éspedig         Uralkodó ember! mégis kezében         A nénje szíve, akit egy nagy ország         Fél -! Tartományok hát csak machinák,         Amelyeket kis gyermek is megindít,         Ha félelem s reménység mindenik         Kereket helyén maradni kényszerít.         (Gondolkozik.)         Itthon vagyon tehát - Melinda a jel -         Jó, jó - - de csak vigyázva. Meglehet,         Bánkhoz szegődök. Ott van a haza,         Hol a haszon - s miért ne húzzam azt?         Hisz’ aminek meg kell történni, az         Anélkül is megtörténik. (Kitekint.)                                 Ha! más         Oldalra a palásttal Bíberach.
 NYOLCADIK JELENET
IZIDÓRA (sietve jön).         Ő volt az! Úgy-e ő -?
BIBERACH (vállat vonyít).                                 Kisasszony! én         Száraz reménnyel nem tudlak tovább         Éltetni.
IZIDÓRA                 Mit? - Leselkedő! ezért         Csaltad tehát ki titkomat -?
BIBERACH                                Hisz’ Isten         Én nem vagyok - ha mást szeret.
IZIDÓRA                                 Való         Tehát? Melinda -
BIBERACH                És te is tudod?
IZIDÓRA         Ha mások észre vehetik, én legyek csak         Vak? - Bíberach, oh, szólj, tudná magát         Melinda elfelejteni?
BIBERACH                Talán. Hisz’ asszony.
IZIDÓRA (dölyfösen).         Asszony? Te érzéketlen ember! és         Te is tudod közelről e nemet         Esmerni -
BIBERACH                Megtanultam, emberi         Elmém ezernyi baklövésivel.
IZIDÓRA         Melinda e szerént -?
BIBERACH                        Asszony.
IZIDÓRA (méreggel).                                   S azok -?
BIBERACH         Az ördögökkel is elenyelgenének,         Ha nincsenek körülöttök férfiak. (Kitekint).         Jönnek! (A legnagyobb hidegséggel ott akarja hagyni.)
IZIDÓRA (szemeit tenyerével elfedi).         Jaj a szemeknek, melyek ezt         Látják - jaj a szívnek, mely érezi! -         Oh Bíberach, ne hagyj el!
BIBERACH (visszaballag).                                         Érted azt         Is megteszem. - De térj ki most előlök!         Egyetlenegy tanácsadásom ez:         Kövesd Melindát, szép kisasszonyom,         S ne ess utána Ottónak nagyon.         Sok férfiak - tudom magamról - az         Olyat, ki könnyű győzedelmet igér,         Azért se’ szívelik; de légyen a         Meghódítás nehéz, már akkor ők         Csak puszta büszkeségből is belé-         Szeretnek.
IZIDÓRA (megsértetve).                         Ah te szemtelen! (Elsiet.)
BIBERACH (könnyű vállvonyítással).                                 Szegényke!         (Szünet után.)         Kár ilyen csinos főért, hogy a         Velő hibáz belőle! Benne van         Szép két szem, amely hódítón beszél;         Szép ajkak, édesen beszéllenek;         És még egy elcsábíthatóan beszélő         Szajkói nyelv - és minden, ami csak         Beszélhet, azt beszéli, hogy:         Az ész hibázik, a fejecske kong. (Elkullog.)
 KILENCEDIK JELENET
Melinda s Ottó belépnek
MELINDA         Távozz!
OTTÓ                    Melinda!
MELINDA                           Távozz, mondom!
OTTÓ                                    Egy         Szót csak, Melinda -!
MELINDA                         Édes Istenem,         Mi lett belőle! -
OTTÓ                    Énbelőlem?
MELINDA                                     Ál-         Orcádból, undok ember! oh szerelmes         Jó Istenem, be megcsalatkozék!
OTTÓ         Oh én is - én is megcsalatkozék!
MELINDA         Kiben?
OTTÓ                    Melindában. Midőn bejöttem ez         Országba - mindjárt a szemembe tűntél.         Egy szív után esenkedék, hogy e         Szívem’ felosszam. A sok udvari         Szívek között - bocsáss meg - a tied volt         Legegyügyübb, ártatlanabb, Melinda!
MELINDA         Úgy, úgy! ezért kellett tehát nekem         Ide jönni és ezért nem ille Bánk         Bán hitvesének a magányba’ lakni?         Mert udvarunknak nagy szüksége volt         Tapasztalatlan együgyű szivekre. Oh         Ez fáj - kimondhatatlanúl.
OTTÓ                            Midőn         Fülöp király ölettetése végett         Gyanúba jővén, szenvedésemet         Elbeszéltem, oly szerelmes érzés         Csillámla kedves könnyeidben -
MELINDA         Jaj, jaj, tehát azon könnyeknek!
OTTÓ                            Engedj         Meg! vak valék, mivel szerettem. Ottó         Többé nem az, ki volt. Ottó oda         Maradt Merániában: más terme itt         Már általad, Melinda. Akkoron         Levék teremtve, amidőn először         Megláttalak; mint gyertya által a         Világ lesz - úgy valék melletted, úgy         Követtelek; s levésemnek legelső         Pillanatában eltünt lételem.         Vétek-e ez?
MELINDA                  Oh én csak sírhatok!
OTTÓ         Melinda, kéméld könnyid záporát!         És mégis - esküszöm - drágák ezek         Előttem és vigasztalói meg-         Átkoztatott jövendőmnek -! (magában)                                 Helyessen         Mondád, ravasz kölyök!
MELINDA                         Sajnállak. - Oh         Herceg! Szerelmem által egy lehet         Csak boldog és szerencsés - az pedig         Bánk.
OTTÓ                 Oh bizonnyal az ő - egy boldog ember!         (Sóhajtva, Melinda lecsüggő keze után hajol, s azt         hosszasan homlokához nyomja.)
 TIZEDIK JELENET
BÁNK (az ajtócskán ismét visszajön).         Vad indulat, mért kergetsz vissza ismét?         (Meglátván őket, tenyerét szemeire csapja.)         Oh véghetetlen, szent könyörületesség!         (Erős muzsika; Bánk megijedve szédeleg ki, vissza az ajtón.)
MELINDA         Ah oszlanak!
OTTÓ                    Csak egy szót még, Melinda!
MELINDA         Bocsáss!
OTTÓ (szavakat láttatik keresni).                 Melinda! Oh mért kell nekem         Olyan nagyon szeretni, mint soha         Még nem szerethetett egy szív is! Oh         Mért kell nekem csak nyögni ott,         Hol minden érző szív megrészegedne         Örömébe’! - Mért hogy reményem, szerencsém         Vígságait haladja és szerelmem         Oly vágyakat nevelni kénytelen,         Melyek talán elmémtől fosztanak meg -!         (hevesen)         Lennél csak egyszer enyim Melinda, úgy         Az álmot útálnám, mivel szemed         Szememtől elvenné - a szelet, mert elragadná         Tőlem lehelleted’ - s a napvilágot,         Mert képedet csókolná tőlem el.         Eszelős szerelmem egy egészen új         Világot álmod őrültségiben,         Melynek csak Ottó a lakossa és -         Melinda. (Letérdel.)
MELINDA (megretten).                 Térdepelsz?!
OTTÓ                    Előtted, akit         Imádok. Oh engedd meg gyermeki-         Báb-módra minden gondolatjaim’         Enyészni, és csak a Melinda édes         Nevével agyvelőm betölteni.
MELINDA         S ő térdepel! - Bánk, Bánk emlékezek         Szavadra -
OTTÓ (felemelkedik).                         Bánknak a szavára?
MELINDA                                 Arra.         Midőn kezem’ megkérte, nem rogyott         Ő térdre -! szép se’ volt igen; de egy         Alphonsus, egy Caesar állott előttem.         “Szabad tekéntet, szabad szív, szabad         Szó, kézbe kéz és szembe szem, - minálunk         Igy szokta a szerelmes: aki itt         Letérdel, az vagy imádkozik, vagy ámít.”         Ő mondta ezt, ámító! és bizony         Bánk nem hazud: s ezért megvet Melinda.         (Egész bosszúval el akar sietni; de szemközt jön Gertrudis.)
 TIZENEGYEDIK JELENET
Gertrudis az udvari asszonyokkal megjelen, s hol a bosszús Melindát, hol a magát feltalálni nem tudó Ottót nézvén, egy ideig megáll hátulról; végre szúrósan felszólal.
GERTRUDIS         Hogy sokszor oly hivatlan érkezik         Az ember! és - (indulattal) mi volt ez itt         Melinda?
MELINDA (keserűn).         Édes - mulatság -!
GERTRUDIS                       Nem reményleném!
MELINDA         Mindent lehet. Köszönöm, nagyasszonyom,         Hogy oly kegyes valál s átláttad azt,         Hogy a bojóthi Melindának nem illik         Falun magányban lakni, mert nagyúrné,         S alkalmatosságot szerzél nekem         Ezzel (Ottóra mutat) sok édes múlatságra is -         Oh, mert hiszen Melinda együgyű!         (Szinte illetlenül elsiet.)
GERTRUDIS (ajkát harapva néz utána).         A kis majom harap (szünet). Negyed napig         Előmbe nem bocsájtatik.         (Járkál, végre az udvariakhoz szól.)                                 Magam         Fogok maradni. - (Azok elmennek.)
 TIZENKETTEDIK JELENET
GERTRUDIS                       Ottó! hát mi volt ez?
OTTÓ         Kedves királyi néném!
GERTRUDIS                       Félre azzal!
OTTÓ         Ő - ő -
GERTRUDIS               Mi ő? mi ingerelte oly         Nagyon fel őtet?
OTTÓ                    Szívem.
GERTRUDIS                         Szíved?
OTTÓ                                    Az.
GERTRUDIS         Ottó!
OTTÓ                    Mi lelt?
GERTRUDIS                       Azt kérded, biborunk         Bemocskolója?
OTTÓ                    Istenemre -!
GERTRUDIS                       Mit?
OTTÓ         Tűrtesd magad -
GERTRUDIS                Ki vagy te? és ki én?         Az én anyám, s hazám Meránia         Szült téged? a nagy Berchtold vére így         Fajúlt el?
OTTÓ             Egyszer minden útakat         Számomra készíted - azután pedig meg-         Gyalázol!
GERTRUDIS         A célod nem; de a módjaid         Útálhatom. Magam készítek útat,         Mivel beteg testvérem megvidámítása         Volt késztetőm; nem tiltottam soha         Tőled szerelmet! Vidámság, öröm,         Minden csak a szolgálatodra volt;         S most fajtalan véred tilalmas úton         Melinda bírására csörgedez.         Itt áll ím a gyűlöltetett; s az a         Szép győzedelmes, kit meg kellett volna győzni,         Amott meg - útálván ezt, engem is         Kerűl.
OTTÓ              De hallgass meg!
GERTRUDIS               Meráni herceg -         Egy férfiú nem tud kifogni egy         Asszonyszemélyen; s egy Gertrudis - egy         Asszony tud országok felett megállni.
OTTÓ         Na jó! tehát lemondok róla.
GERTRUDIS                                            Le-         Mondasz? s te tudhatnád azt tenni? úgy         Lelkemre mondom hát nem is szeretted.
OTTÓ         Szerettem, esküszöm: de most eszem         Szólt fel.
GERTRUDIS               Hazudsz! - Az a tűz, melyet a         Természet alkotott az asszonyok         Szemébe, oly sebesen elragad,         Hogy azt csak egy nyájas szó is dühös         Lángokra gerjeszti s az erőtlen ész         Elhallgat: ekkor már az észbe bízni         Csak annyi, mint egy nagy tüzet csupán         Buzgó imádság által oltani.
OTTÓ         De könnyeit tekintvén -
GERTRUDIS (elkomorodik).                                 Sír is!         (Keserűen elmosolyodik.)                                       És         Te róla mégis le akarsz mondani?         Nem ösmered tehát az asszonyi         Szív gyengeségeit? sem a hanyatló         Virtusnak e fogásait? - Hiszen         Könnyezni kell, hogy áldozatja színlett         Becsét nagyítsa és a könny az a         Gyöngy, mellyel a halálos ágyba’ fekvő         Szép virtus ékesíttetik! Ki ekkor         Is még lemond, az oktalan - bolond.
OTTÓ (unatkozva).         Néném, tehát mi lesz kedved szerént?         Majd bíborunk bemocskolása, majd         Megvettetett szerelmem által a         Rád háromolható szégyen gyötör.
GERTRUDIS         Tudd meg, kicsinylelkű, hogy e dolog,         Ha Melinda érdemét temette volna         El, úgy kikergettetni kész lehetnék         Országaimból - és mégis, ha azt         Megérni kellene, hogy reám mutatva         Susogni hallanám: ni itt megyen         Gertrúd, az öccse kinek kontár vala         Melinda elszédítésében - Ottó!
OTTÓ         De Istenem! tehát szólj, mit tegyek?
GERTRUDIS         Te engemet megláncolál, s magadnak         Egy gödröt ástál, mostan mégis én -         Én húzzalak ki abból?
OTTÓ                    Csak te, oh         Gertrudis! add tanácsodat nekem.         Hogyan lehessen enyim Melinda szíve?
GERTRUDIS (elsárgulva visszarezzen).         Hallatlan (Járkál; végre kikiált.)                         Asszonyok! - - Megyek.
OTTÓ                                    Kegyes         Néném! (ölelni akarja Gertrudist).
GERTRUDIS (visszalöki).                 Hah! Vessz el itt arany kalitkád         Ürében, árva bíboros teremtmény -         Mit gondolok veled! (Elsiet, az asszonyok követik.)
OTTÓ                            Hah!         (A bosszúság és a szégyen közt habozván, végre kikiált.)                                         Bíberach!
 TIZENHARMADIK JELENET
Biberach belép és parancsolatot vár. Ottó valamit akar mondani, de ismét abbahagyja, ki is akar menni, de nem bír magával, és végre az elmosolyodó Biberachon akad meg kérdő szeme.
BIBERACH (vállat vonít. Ottóhoz akar menni, de a kis ajtó figyelmessé teszi.          Végre megfogja Ottó kezét és az ellenkező oldalnak elejére kivezetvén ezt súgja):         Eredj utána - mutass előtte ki-         Derűlt tekéntetet - kérj engedelmet -         Mondd, hogy sokat hallottál a magyar         Feleségek állhatatosságáról - ez         Csak próba volt. Örömében még maga         Fog a királyné elvezetni hozzá,         S a résztvevésig úgy is megpuhult         Melinda tán öleléssel is köszön         El nem rabolt bizodalomért. Kikérsz         Elútazásod végpillanatán         Egy János-áldását üríteni.         Ott leszek én majd a pohárnok; a-         Vagy légy magad - ne, itt egy kis hevítő;         (Porokat ád által.)         Emez pedig nénédnek altató.         Ha ezt az álom elszólítja onnan         Te vissza is mehetsz Melindához megént -         (Elmosolyodik.)
OTTÓ (megrázkódik az öröm, félelem és Bíberach iránt való          útálat s szeretet között).         Irtóztató - de köszönöm. Úgy van! ő         Enyim bizonnyal. - (A királyné után siet.)
BIBERACH                        Hogyha bőkezűbb         Lettél s fizettél volna, jobb tanácsot         Is adhaték. Most jobb lesz tartani,         Jó herceg, a magyarsággal. - No csak menj!         (Le akar egy székre ereszkedni, de mintha valami jobb jutott         volna eszébe, halkkal felemelkedik, és a belépő Izidórának,         Ottó után mutatván, a másik oldalon elmegy.)
 TIZENNEGYEDIK JELENET
Izidóra fájdalommal néz mind a kettő után, azután elsiet Ottó után.
BÁNK BÁN (eléjön a rejtek-ajtóból meztelen fegyverrel; magán kívül         sok ideig tipeg-topog).         Hogy e tetem fagyos, hogy e szemek         Vakok, hogy e fülek dugúlva nem         Valának! - Egy királyné és - Melinda -         Oh, oh!         (Hidegülve.) Megént lehelhetek, megént,         És érzem azt, hogy élek. A homály         Eloszla - megvirradt - felébredék.         Irtóztató kilátás a jövő         Nappalra! - Vond ki lelkem, most magad         Azon setét ködből, mely eltakarta         Előled a világot s emberi         Vak bízodalomba szőtt! - És ilyen asszony         Őriz meg, oh magyar hazám? Hah, egy         Fertelmes asszony, kit, hogy ördögi         Érzésiben ne lephessen meg a         Jobb ember, érthetetlenül beszéli         Kétféleképpen gondolatjait. -         De hát Melinda! oh! hát a haza!         Itten Melindám, ottan a hazám -         A pártütés kiáltoz, a szerelmem         Tartóztat. - Énrám bíz a szúnnyadó         Gondatlan - énrám tevé le a         Szegény paraszt elfáradt csontjait:         Nem vélik ők a zendülést, mivel         Bánk a király személye - esküszöm         Meg is fogok felelni ennek, és         Habár tulajdon síromon fog is         A békességetek virágzani. -         Szedd rendbe, lélek, magadat és szakaszd         Szét mindazon tündéri láncokat,         Melyekkel a királyi székhez és         A hitvesedhez, gyermekidhez, oly         Igen keményen meg valál kötözve!         Úgy állj meg itt, pusztán, mint akkor, a-         Midőn az alkotó szavára a         Reszketve engedő chaos magából         Kibocsátja. - Két fátyolt szakasztok el:         Hazámról és becsületemről. A         Bocsánatot hörgés közt is mosolygom,         Ha ölettetésem ezekért lészen! - Egy         Mennykőcsapás ugyan letépheti         Rólam halandóságom köntösét: de         Jóhíremet ki nem törölheti.
Függöny

MÁSODIK SZAKASZ
Setét boltozat Petur házában. Hátul középen egy fekete asztal, mely körül Mikhál bán, Simon bán s a békételenek ülnek, sokan pedig körülöttük állanak. Petur bán az előlülő; a feje felett, a falon egy kép függ, melyen egy a trónuson büszkén ülő asszony látszik. Mindenik békételen mellett a székhez egy béfedett paizs van támasztva.  Nagy függő lámpás világít. Az előbbeni éjtszaka.
 ELSŐ JELENET
PETUR         A hajnal érkezik, s még mind csak ily         Határozatlanúl? - Szorongatást         Okoz talán a jó szerencse? vagy         Csak összetett kezekkel várakoztok,         Hogy majd helyettünk fog dolgozni a sors? -         Hát nem ti voltatok, kik oly mohón         Kapátok érc-pohártokat, midőn         Vagy három órával ezelőtt ivék a         Magyar szabadság hosszú életére!?         Úgy, Úgy! hiszen, meg kellett volna azt         Gondolni, hogy csak akkor mernek a         Kis gyermekek mást fenyegetni, a-         Midőn hiszik, hogy azt nem tudja senki.
SIMON         Boldog, ki hisz: mert meg nem váltja a         Jelenvaló kisebb rosszat talán         Rosszabb jövendővel. Mi lesz hazádból         Akkor?
PETUR                Megállja még az a sarat.
SIMON         De mégis - úgy lehet, hogy elmerül.
BÉKÉTELENEK (dörmögve).         Igaz.
PETUR               Hah! Ördög és pokol, biz’ úgy         Kívántok itt világosíttatást, mint-         Ha a dolog csak engem érdekelne,         És bőrötökre tán építeni         Magamnak egy uralkodást akarnék.
SIMON         Mikhál, te szólj.
MIKHÁL (aki szundikált).                         No mit? - csináljatok         Mit tetszik, és ahol közegyezéssel         Megállapodtok, ott megegyezek. (Ismét szundikál.)
SIMON         Hm! csalhatatlan a közegyezés?
BÉKÉTELENEK (dörmögve).         Kérdés!
PETUR                Tehát ti szűntelen csak         Visszhangi vagytok e szőrszálhasító         Fontolgatásinak? Mért jöttetek         Ide hát? vagy a pillantatnak közel-         Létébe’ kívánnátok visszamászni?         Oh gyáva lelkek! mondom: a jövő         Éjjelre.
SIMON (homlokát dörgölve).                         És olyan hamar.
BÉKÉTELENEK (nyughatatlansággal).                                         Hamar.
PETUR         Zárt néki, míg nekünk nem adja ő.         Tű asszonyok kezében, nem királyi         Pálcánk - le onnan édes asszonyom!         (A felette lévő képet ellöki.)         Egy olyan teremtés, akinek nem ez         Hazája, - cinteremjeinkben a-         Kinek lenyúgodott szülői nem         Tevék le csontjokat, - ki gyermeki         Játékainkban is nem osztozott volt:         Bennünket az vajjon szerethet-é?
BÉKÉTELENEK (elevenebben).         Nem, nem!
SIMON                   De hátha mégis úgy lehetne?
PETUR         Hallgass Simon! - Nem érdemes talán         Az, ami játékon forog, hogy a         Kockák vetésén kissé karjaink         Fárasszuk?         (Felkapván a mellette levő paizst, arról a takarót         lerántja és a címer rajta egy a trónus alatt vérében         fetrengő asszony.)         Im csak ide tekéntsetek!         Nem érdemes mászásra e derék         Szőlőgerezd? Nem érdemes, hogy a         Király megént király legyen? s nyakunkra         Ne hágjon a dölyfös Meránia?         (Mind bámulva vonják le mellettük levő paizsaikról a         takarót s mindeniken az előbbeni címer látszik.)         Egy véres asszony a királyi szék alatt. - - -         Nincs senki is? - no menjetek haza         Tehát s vegyétek fel magatokra a         Töredelmeseknek köntösét, ha ez         Vétek; s zokogjatok, mint a bolondok,         Kik vétkekért csapra ütik véreket -
BÉKÉTELENEK (felzúdulva kardot rántanak s az asztalra csapják).         Sokáig éljen a magyar szabadság!
MIKHÁL (felütődik).         Mi az? mi végződött?
SIMON (ingadozva).                         Én nem tudom.
PETUR (egy szegletbe dobván a nála levő paizst).         Le a királyi székből asszonyom!
BÉKÉTELENEK         Véressen is!
MIKHÁL                  Mit? Oh nagy Istenem!
PETUR         Mi lelt öreg? - vagy úgy! Hát a jövő         Éjjelre -
BÉKÉTELENEK                 Pártütés!
MIKHÁL (felugorván, egyik széktől a másikig tántorodik).                                 Hah! Pártütés?!
PETUR         Utálatos beszéd! nem pártütés -         Kicsikart szabadság! - csak nyúgodj, öreg.
MIKHÁL         Oh nyughatatlan éjtszakám! Simon,         Petur - ti - emberek! - Irtóztató         Álomba rengettetek el engemet.         Mikhál - öreg! mi lett belőled? - ébredj!         (Magát mellénél rázza.)
PETUR         Csak csendesedj! neked semmit se kell         Csinálni -
MIKHÁL                  Oh, bán, bán, ez már gyalázat!         Simon, Simon! te is közöttök? oh nem!
SIMON         De hátha mégis -
PETUR                  Ő is fegyveres-         Társunk -
MIKHÁL                  Csalárd vagy bán: az én öcsém ő?         Uram teremtőm szánj! mire         Jutottam? (Térdreesik.) Irgalom meg irgalom,         Irgalmas Isten! Ah, hová jutottam!         (Elhanyatlik.)
SIMON (felfogja).         Bátyám!
PETUR                   No, hagyd el, üljetek le csak.         A vének ollyak, mint a gyermekek,         Kik mindenért sírva fakadnak. Nem is hal         Ő meg.
SIMON         De hátha mégis úgy lehetne -?
AZ ŐR (kívül).         Ki vagy?
SZÓZAT              Szabad magyar.
AZ ŐR                     Mi jelszavad?
SZÓZAT         Melinda.
PETUR                   Jön.
BÉKÉTELENEK                         Ki az?
SIMON                                   Melinda?
 MÁSODIK JELENET
BÁNK (betoppan).                                  Bánk.         Az Isten e gyülekezet álmodott         Céljával, az, ha elsül, és igaz, jó.
PETUR         Nem álmodott ez, elsül, és igaz, jó.
BÁNK         Úgy hát szerencsét kívánok.
PETUR s a BÉKÉTELENEK                   Köszönjük.
MIKHÁL (feleszmélkedvén Bánkhoz siet).         Bánk, kedves, édes öcsém! Isten hozott         Egy ősznek oltalom-pajzsúl! Te ments         Meg engem e haramiák közűl.
BÁNK (kardjához kap).         Haramia?
BÉKÉTELENEK                Hogyhogy?
PETUR                           Semmitől se tarts, bán!
BÁNK         De hát miért reszket ez az ősz?
PETUR                         Mivel         Csak gyermek.
MIKHÁL (égre vetett szemekkel).                         Oh, uram, bocsásd magadhoz         E gyermeket, s adj neki jó éjtszakát!
BÁNK         Öreg! világosíts meg e dologban.
MIKHÁL         Úgy vélekedtem, hogy Peturnak egy         Vitézi társaság lesz célja, mint-         Hogy a Kalandosok már elhagyatnak.         Azonban képzelhedd érzésimet         Midőn felébredék s kiáltani hallom:         Le a királyi székből! - Pártütés!
BÁNK (egészen kirántja a kardját).         Való tehát?
PETUR                   Nem egészen. Csak hogy egy         Asszonynak engedelmeskedni nem         Fogunk.
BÁNK                   S miért?
PETUR                           Miért? miért? te kérded         Azt bán? szegény lélek, sajnálhatom         Szép gyengeséged.
BÁNK                                   Gyengeségemet?
PETUR         Ne erőszakoskodjál magadon! Tudom         Én jól, hogy elvesztette lelked egy         Részét arany nyugalmának. - Panasszát         Nem hallod elnyomattatott         Hazádnak és nem látod, mint potyog         Hazádfiának orcáján le könnye? -         Ez a merániaknak izzadoz;         Amaz merániaknak a hasát         Hizlalja vérverejtékével; ez         Bőrét siratja, mert merániak         Takargaták be abba testeket.         Román ugyancsak zendítő vala         Meg is fizette Zavichosztnál halállal;         De a szegény Miciszlavic Miciszláv         Mit véte, e meráni büszke asszony         Hogy tartományait kívánja el?         Bánk bán! barátim! a szülők Polyák-         Ország felé néznek kisírt szemekkel,         Mert tán fiuk Endrével ott veszett,         Azért, hogy egy ötesztendős gyerek         Nyerhesse a galíci tartományt.         Légy boldog, Endre! ha te királyi pálcád’         Kezébe adtad asszonyodnak, és         Jóságodat dicsérni hallván, úgy veszed         Incselkedését, mint jó pénzt - íme:         Alattvalóid így segítenek.
BÁNK         S mit véte nektek e meráni asszony?
PETUR         Oh bán! ez a derék asszony nagyon         Értett azon közönséges szokáshoz -         De engemet csak nem fog lépre csalni -         Jól tudta ő azon mindennapi         Fogást, miképp kelljen az alattvaló         Nagyoknak orrára az édes reménység         Üvegszemét nevetve tenni fel;         De úgy, hogy azt ők észre sem vegyék -         Az ollyanoknak, mint te vagy, nagyúr,         Ő rang, igéret és aranyhegyek         Zacskóba zárt szelével el tudá         Mázos kegyelmét osztogatni,         S a jó bolondok, hogy helyét találják,         Kiveték zsebekből ön vagyonjokat.
BÁNK         Amit magok vetettek el, királyok         Vérén vegyék meg azt ismét?
BÉKÉTELENEK                     Nem úgy van.
PETUR         Mi a királyt imádjuk - ámde egy         Endrében - egy férfiú-királyt imádunk,         Meráni asszony nem kell itt soha.
BÉKÉTELENEK         Nem, nem!
PETUR                    Görög, gubás, bojér, olasz,         Német, zsidó, nekem mihelyst fejét         A korona díszesiti, mindegy az,         Mert szent előttem a királyom, és az         Asszonyt becsűlöm - ah, de mégis annak         Én engedelmeskedni nem tudok,         Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk! -         Midőn Pozsonyvárban Erzsébetet         Általvevé Lajos thüringi herceg         Számára a követség - oh mikép         Állt ottan ő! Egész ország csupán         Nyelvén lebegni láttatott: “Köszöntöm         Uratokat (így szólt), mondjátok neki,         Hogy ezen csekélységgel elégedne meg;         Ha Isten éltet, még idővel a leg-         Több drágaságokkal fogom tetézni,” -         S kirakta a szörnyű sok kincseket,         Amelyeken Thüringia elvakult.         Hogy álla ottan Endre, hátul egy         Szegletben - Endre, a magyar király! -         Pirúlva morgott a magyar, s te Bánk         A köntösét rántád, hogy előbbre menjen. -         Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást         Szemléltem és minden magyar szeme         Könnyekbe lábbadt. - Honnan volt az a kincs?         Bánk, nem felelsz? - Tulajdonunkat el-         Vevé s od’adta a hazájabéli         Cinkosinak, s kihúzta a szegény         Magyarnak a kezéből a kenyért s azt         Megette a meráni fegyveres.         Lerontatá atyáink várait,         S meráni fegyverest rakott oda;         Elszedte hivataljainkat és         A puszta bán-névvel cifrázta fel.         Eckbert, az öccse, alig törölte le         Fülöp királynak a vérét kezéről         S itt a scepúsi földet elnyeré.         Berchtold az üstökét se tudja még         Befonni, s már érsek, bán, vajda s Bács-         Bodrog megyékben főispán leve.         Bánáti Bertalan kihal fimag         Nélkül: s ez asszony egy jött-ment Jerindó         Di Vegliát atyafivá teremt -
BÁNK         Igen - de Ráskai Demeter, pohárnok -?
PETUR (megütközik s ajkát harapja).         A sógorom? Hm! A derék s hasznot-         Hajtó pohárnok a vámot valóban         Elnyerte Újfalun, mert szorgalommal         Töltötte a királyné kancsóit. - Sokáig éljen!         (Egy kancsót magasan felemel, azután kiönti a földre.)
MIKHÁL         A gyermekek tapossanak anyjokon,         Midőn az atyjok messze tartományban         Fárad szerencséjek miatt? - Gonoszság! -
PETUR         Minő szerencséért? hogy enged egy         Asszony kevély áhítozásinak         S Kálmánnak, a fiának, hogy dobot,         Vagy egy kicsiny kürtöt nyerhessen - űzi         Galiciából el Miciszlavict?
BÁNK         És így hazátok elbúsultjait         Játszani akarjátok s királytokat         Úgy tenni a királyi székre, hogy         Gertrúdis estén szíve megrepedjen?         Fájdalmiban megölni érzeményit,         Hogy társitoknak könnyeit soha         Se lássa többé, - egyszersmind szeretni         Is, ölni is szándékoztok; mivel         Gertrúdis éppen a király maga!
PETUR         Ne élne vissza hát azzal s ne kapna         Vasas marokkal a magyar javak         Közé; mivel részemről én bizonnyal         Orrára kész vagyok koppintani.
BÉKÉTELENEK         Mi is!
BÁNK         De ő azért mégis csak az marad.
PETUR         No nekem ugyan nem az! ha egyszer ő         Rabló, királyném is megszűnne lenni -         Ezt esküszöm, míg Endre élni fog.         Meg kell erősítenie régi (szent         Első királyunktól kitett) szabadság-         Beli jussainkat; vagy ha megmutatja,         Hogy a hazám boldogságán segít         Ezen szabadság eltörlése - egy szót         Se szólok: ámde míg ez a szokás,         E század, Árpád vére, a magyar         Érzés, magyar javak virágzanak,         Mindaddig azt fogom kiáltani; üsd az         Orrát, magyar, ki bántja a tied’!
BÉKÉTELENEK         Üsd, üsd!
BÁNK                    S ezen szokást tekintve, mi         Szükség setétben bódorogni? Ha         Törvény s szokás szerént cselekszetek, nem         Csak én, hanem minden magyar segítő         Kezét sietve nyújtaná -
MIND (Peturon kivül mintha hályog esne le szemökről).         Igaz.
BÁNK (csendességgel).         Az őseink becsülettel s vitézi         Lélekkel estek egykor el, kicsiny         Vagyonoknak elnyeréséért, vagy inkább         Értünk: s mi azt mostan magunk javára         Tartsuk hazánknak omladékain?         Azokon; mivelhogy zendülésbe’ nem         Fog-é kiömleni az ártatlanok-,         A felebarátjainknak vére is? mely         Bugygása közben fogja a szabadság         Jajos tüzét átkozni - hörgeni.         És tagja légyek e rossz társaságnak         Itt én is? ártatlan vért ontani         Segítsek? és abban eszköz legyek, hogy         Jajgasson a szabadságunk miatt         Szegény magyar hazám? -         Az éltöket s a nyúgodalmokat         Kockára tégyük polgártársainknak,         Kik, mint szülőinket, bennünket is         Táplálnak! - És miért? mivelhogy ez         Asszonynak a hatalma bűntetetlen         Teszi azt, mit a közönséges zsivány         Talán fizetne életével is?! -         Vétkűl tulajdonítsuk azt neki,         Hogy a felekzetét jobban szeretné,         Mint a magyarságot? - Ha németek         Között közűletek király lehetne         Egyik, nem elsőbb volna-e előtte         Még ott is a magyar?
BÉKÉTELENEK (gondolkozva, dörmögve).         Hisz az való.
BÁNK         És ennek ellenét kivánja még-         Is mindenik; sőt azt akarja, hogy         Úgy tégyek én is. - Nem, magyarok! soha         Azt tenni nem fogom. Való, hogy engem         Az emberek bolondozása meg-         Mulattat; oh, de a vérekbe és         Az életekbe forró ösztönöm         Markolni nem kíván, se játszani. -         Hogy Bánk leüljön a setét szövetség         Gyász-asztalához, ahhoz nem csekélyebb         Mint bánki sértődés kivántatik.
BÉKÉTELENEK (egymásra nézvén).         Jól, jól beszél.
PETUR                   Nem jól beszél, ha mondom.
SIMON         Ispán! de hátha mégis úgy lehetne -?
BÁNK         Ha oly hatalmatok lehetne is,         Mint volt Leventa- vagy pedig Kupának -         De nékik is elsűlt-e?
SIMON                           Mikhál! gyerünk!
MIKHÁL (örömmel).         Öcsém!
BÉKÉTELENEK (mind felkerekednek).         Gyerünk!
PETUR                   Pokolba! hát talán nem         Esküdtetek meg itten?
BÉKÉTELENEK (ismét le akarnak telepedni).         Az való!
BÁNK         Kérlek, ne bántsd őket, különben én         Tőlük fogok kivánni egyet itt         Mindjárt. Ne engedj jönni annyira -         Úgyis felelned kell még egyre - egyre,         Mely őrülésre hoz: de félre ezt         Most egyszer! - Emberek, jertek velem!         Előbb való a hit parancsolatja;         Istennek a kenettje egy király felség.
BÉKÉTELENEK (Bánkhoz állanak).
PETUR (eleikbe futván).         Az Istennek kenettje Endre, nem         Gertrúd! ez a rabló az nem lehet!         Azért csak érjem el, torkon fogom,         S királyi széke kárpitjának a         Zsinórjával fojtom beléje lelkét.         Mint vizözön zúgok mindenfelé,         S ahol találom, ottan rontom öszve         Ez asszony annyit átkozott fejét.
BÁNK         Várdán, belőled most a nemzeti         Rút gyűlölet, nem az igazság beszél.         Jertek velem, magyarok! szánjátok őtet,         Mert nem gonoszságért gyűlöl, hanem         Azért, mivel más más köntöst visel.
MIND         Gyerünk!
PETUR                   Kiholtak szabadítóid, oh         Te vasravert hazám? no nyeld le a bilincsed         Jajgatva s edd magadnak a halált!         Nem kényszerítelek - magam is tudok         Hóhérja lenni azon utálatosnak! (El akar.)
BÁNK         Megállj! - Ezen haza- s felségárulót         Láncokba verjétek - parancsolom.         Én, a király személye, én - maga         Parancsol Endre a király! -
PETUR (Bánk lábaihoz hajol).         Királyom!
BÁNK (elérzékenyedve felemeli).         Petur, Petur, kedves bátyám, ölelj meg!         Látod, hová tud téged csak neve         Is vinni Endrének! ládd, mint buzogsz         Érette, mégis a szívét akarnád         Kitépni! - Hát jut-é eszedbe még a         Testvéri háború? Te ott is Endre         Pártján valál, - s midőn jószágidat         Elszedte Elmerik király -
PETUR                           Eressz!
BÁNK         Hozzám jövél szökésed éjjelén,         Még egyszer elmentünk a cinterembe         Együtt - lerogytál ott atyádnak a         Sirjára, s azt mondád: “Igazad vala         Atyám, - az Isten nem segít soha         Felkent királyok ellen! Nem maradt         Semmim, csak egy szivem: már legyen a         Föld, melybe’ nyugszol, akárkié; de sirod         Ölelése s e mondás enyim marad.”
PETUR (Bánk nyakába esik).         Öcsém! - az Isten nem segít soha         Felkent királyok ellen! - Már legyen         Akárkié a föld és a vagyon -         Egy szív marad; s így - szent haza, békesség!
MIND (Bánkhoz tolakodnak).         Az - békesség! -
MIKHÁL                           Öcsém! Uram-teremtőm!
BÁNK (mintha mind egybe akarná ölelni).         Oh Endre! győzedelmeskedj te bár         Országokon; de ilyen győzedelmet         Mint Bánk neked nyert most, nem nyersz soha!
AZ ŐR (kívül).         Ki vagy?
SZÓZAT                      Szabad vitéz.
AZ ŐR                                    Jelszód?
SZÓZAT                                             Melinda!
BÁNK         Melinda! oh, ki gyógyít engemet meg?!
MIND (egy oldalra tolódnak).         Hah! árulás!
 HARMADIK JELENET
BIBERACH (jön).         Csak Bíberach.
BÉKÉTELENEK                     Hah! halj meg!
BIBERACH (nyugodtan visszalép).         No lassan! ejnye milliom! biz úgy         Nekem estek, énhelyettem hogyha itt         Más állna, tán a nyavalya is kitörné.         Kedves vitézek, csendesen! biz’ az         Ördög nem alszik! - ej, szégyen, gyalázat         Kardot ragadni! (Csalfa alázódással).                       Egy magyar csak egyik         Bajúsza végével pokolba űzhet         Egy ily szegényke németet.
SIMON                           Melinda!
MIKHÁL         Hol loptad el húgomnak a nevét?
BIBERACH         Ahol magát más lopta: a királyné         Dombérozó mulatságában.
BÁNK, MIKHÁL, SIMON                      Ember!
BIBERACH         No hadd beszéljem hát magam ki; de -         (Igazán megszeppenve).         Ördögbe is! valóban most eszem’         Fel kell tekerni - átkozott hajón evez szerencsém,         S elül, hahogy reája nem vigyázok.
BÁNK         Kóbor! hogyan jött a Melinda név         Nyelvedre?
BIBERACH                Páh! tehát mégsem tudod? -         De igaz! hisz a királyné prüszkölő-         Becs-rang-porától egész bolondulásig         Elszédültél te. No de, szó ami szó,         Ők szépen is fogának a dologhoz,         Úgymint: “Nagyúr - ej - Bánk bán - így, meg így;         Nem illik, ország első nagyja, hogy -         Így meg-meg így.” - Felhozta hát ide         Szép együgyű feleségét a nagyúr,         Bármint dörömbözött szerelme-féltő         Nagy szíve.
BÁNK                     Ember!
BIBERACH                              Csak csendesen, óh         Bán most az egyszer úgy kell már viselni         Magamat, hogy a hajlandóságodat         Megérdemeljem; mert ebűl leszek.         Ládd bán, sokan tudták ezt a regét;         És ha igazat kell szólni, addig én is         Sípot faragtam nádatok között,         Míg benne ülhettem s hiú szemekkel         Néztem magam körül - nevetve mást.         Véletlen így tanultam azt ki, a-         Mit szorgalommal sem tudtak sokan.         Ispán uram, te oly merőn tekéntesz         Reám, s nem tudod, hogy csak ezen éjtszakát         Lett volna szükség el nem lopni Bánk bán         Nagyúrtól, és hogy addig, míg ti itt         Vele vagytok - otthon Ottó és Melinda -
MIKHÁL, SIMON, BÁNK (egyszerre).         Melinda, húgom? Fattyú megöllek!
BIBERACH                Ezt ugyan bizony         Szolgálatomra nem reményleném.         Ládd bán: királyod a kezedbe adta         Egész hatalmát; s így hogy egyikének,         Vagy másikának útjában ne légy,         El kelle ország-vizsgálásra menned.
PETUR (mérges kacajjal emeli fel ökleit).         Gyalázat! Ellágyulhattam? - No Bánk,         Hát nem kacagsz velem?
BÁNK (összecsapván kezeit).                         Pokolbeli         Irtóztatóság büntetései -         Földünkre jöttetek hát már? hiszen         Ni, itt világos egészen, amit én         Üres fejű ki nem tudtam találni? -         El, a királyhoz - a császárhoz, - a         Pápához elmegyek s hogy elpiruljon,         Lerántom e parázna bíborosról         A szép álorcáját kacagtatón.         Oh, légy velem hidegvér, légy velem!         Ne hagyj el állhatatosság! hogy merőn         Nézvén szemek közé, becsűletes         Tekintetemnél elvakúljon a         Szentségtörő. Meggyilkolom ott előtte         A bíboros gazembert; és ha a         Vesztőpiacra hurcolnak, kiáltom:         Azért jutott hóhér kezébe Bánk, mert         Hitvesse virtusát bosszúlta meg!
BIBERACH         Páh, milliom! bizony tán nem tudod,         Hogy csóka csóka-társának szemét         Ki nem kaparja? mert ám mintsem oly         Nagyot bokázzon a bíbor, bizonnyal         Előbb feláldoznak tíz Bánkot is.         De gyilkod is haszontalan fened:         Az útakat jól tudjuk elállani;         Vesztőhelyet se fogsz te látni, hogy         Ottan rikolthassál, - az ily rikoltót         Titokban szokták ám eloltani.
BÁNK         Német! te megnyitottad a szemem!         S ily kábaságot akartam tenni? - Nem!         Szeggel szeget! hisz a tilalmas és         Megengedődhető ravaszkodás         Úgy állnak el, mint a hazug s igaz.         Megmenthetem talán még - nemde, oh         Szólj, Bíberach, lehetne még talán         Meggátlanunk? szólj, szólj!
BIBERACH (öklét összeráncosított homlokához nyomván, igen mély,         de rövid gondolkozás után).                                 Talán. - Gyerünk!
BÁNK         Ember! ha még késő nem volna - oh         Angyal! szerezd meg üdvösségemet. -         Ne menjetek széjjel mindjárt barátim,         Hogy megtaláljalak, hahogy talán         Lehetne szükség rátok - (Mikhálhoz). Ősz, remélj         Egy nyúgodalmas éjtszakát.
MIKHÁL                                 Uram,         Szent isten! adj te!
MIND (morogva).                                 Ámen. Úgy legyen.
SIMON         Szabadítsd szerette húgomat, Melindát!
BÁNK         Csak egyszer őtet a kezem közé         Vehessem, oh mikép fogom kacagni         A gyáva herceget; s ha húsomat         Lerágja a kerítő asszony, akkor         Még csontomon is elviszem Melindát,         Hogy elhagyattatott helyen legyen         Inkább kenyéren s vízen, mintsem itt         Pompában, bíbor és a hermelin         Bemocskolásra eszközül vettessen,         S szolgáljon egy bujának, akinél még         Drágább s becsesb előttem a kutyám. (El)
BIBERACH (maga eleibe dörmögve, követi).         És - jó ez is. Egyik csak nyerni fog! (El)
PETUR (egy ideig merően nézi mindnyájokat, kik elgondolkodtak).         No - üljetek le hát - azt mondta, hogy         Maradjatok. -
MIND (székekhez ballagnak, leülnek, s az asztalra békételenül         könyökölnek. A többiek körül-körül a fal mellett levő padokra         telepednek, és vagy térdekre bókolnak, vagy fejeket hanyatt a         falnak támasztják.)                                 Jó, jó! Maradhatunk.
MIKHÁL         Bojóth! Bojóth! - Kopácsolásokat         Lelkem menyasszonyi ágynak gondolá;         Pedig becsűletünknek egy koporsót         Szegeztek, Oh Melinda!         (Bánatosan lehajtja fejét s végre elszunnyad.)
SIMON (mellé ül).                                          Még hiszem,         Tán jóra fordulhat minden (Maga elébe néz.)                                 De hát         Ha nem? Kevély spanyol szív, hol maradsz? -         Hamar tünő örömremény, mi vagy         Te? játszi képzete a kívánkozó         Észnek: - mosolyg s - meghal. -
PETUR (az ablaknál egy székbe vetette magát).                                         Jó éjtszakát!
MIND (anélkül, hogy megmozdulnának, dörmögik).         Jó éjtszakát!
PETUR (magába morog).                         Virrad. - Nem úgy, nem úgy         Ti földi istennék! ne gondoljátok azt,         Hogy minden irtózik hatalmas hangotoktól!         (Hirtelen visszateként.) Hát alszotok?
MIND (lassabban).                         Jó éjtszakát! -
PETUR                             Aludj,         Mohón kilobbant hazafiság! -         (Elragadtatva néz ki a hajnalcsillagra.)                                 Dicső fény-         Csillag! (Hirtelen gúnyolva.)                   Lopott fény! - ej! - (Lassan.)                                  Jó éjtszakát!
Függöny

HARMADIK SZAKASZ
Melinda szobája
 ELSŐ JELENET
BÁNK (az asztalnál állva kezére bókolt).         Hazudsz!
MELINDA (előtte térdepel).                         Igen; mióta hitvesed         Megszünt Melinda lenni, mindenik         Vétek lehetséges. Hazudni? óh!         Oh vajha angyalom lehetne az.
BÁNK         Mit térdepelsz? az Isten nincsen itt -         Állj fel! beléphet egy meráni állat,         És azt hihetné: őtet illeti.         (El akar menni, de ismét visszajön.)         Hát nem cselekszed?
MELINDA (térdein eleibe csúszik).                   Ölj meg engemet         Bánk! ölj meg engemet -
BÁNK                            S egy semmi asszonyt!
MELINDA         Oh Istenem! de én nem az vagyok.
BÁNK         Ártatlan? és az udvar nyelve e         Névvel nevezte-é becsűletem?
MELINDA         Nem, azt ne mondja az udvar, mert hazud         Mindenkor - ez ne mondjon engem annak,         Ah, én szerencsétlen személy vagyok!         (Lerogy a földre.)
BÁNK (felemeli).         Szegény, szerencsétlen Melinda!         (Merően néznek egymásra.)                                         Mit         Akarsz? Mi kell? tehát engemet, mint         Egy Tantalust az el nem érhető         Végcél után csak hagysz kapkodni? - Sírsz?         Felelj; de szóval, és ne így! hiszen         Szép könnyid elbúsíthatnák az ég         Lakosait, s az angyalok magok         Szánnák kigördüléseit. Elveszek, s én         Igy férfi nem vagyok. (Elereszti.) Még sem hiszek.         Ottó, s Melinda, egyaránt örültek! -
MELINDA (térdeit kulcsolja).         Bánk, Bánk! Taposs meg legalább engemet!         Én bűntelen vagyok. Oh, ne mondd meg ezt         Testvéreimnek: nem feleség - anya.
BÁNK (belök egy oldalajtót).         Te átkozott kis alvó, mit mosolyogsz?
MELINDA (sikoltva felugrik).         Ember, tudod te, mit mondtál fiadnak         Most? - Átkozott! - (Merően néz maga elébe.)                                 Atya-átok egy anyáért!
BÁNK         Mint vándor a hófúvásokban, úgy         Lelkem, ingadoz határtalan         Kétség között, s eszem egy nagy óceánban         Lebeg, veszejtve minden csillagot.
MELINDA         Atya-átok egy anyáért! - Kábaság!         Ha a szegény hold férjhez adja szép         Leányait, mondjátok, hogy királyi         Lakadalma van két nyíl-lövésnyire.
BÁNK         Boldogtalan! -
MELINDA                          Jó név. Pokolbeli         Tűz ége csontjaimban s a királyné         Aludni ment - álmos volt. Ébredezz!         Add vissza gyermekem, te nagy királyné!         (Elsiet.)
BÁNK         Menj, menj hová a történet viszen! - -         Úgy, úgy! aludni ment - álmos vala.         Helyes, helyes, meráni asszonyom! - Nap         Küldd oktalan Phaétonod, hogy a         Világot öszve meg-meg öszverontván,         Pörköljön engem is pokolra le!         De istenemre, lehetetlen mégis ez -         Nem! nem lehet! Tanácsot álmod e         Szív, s a kimérhetetlen irgalom         Által susogja azt a jó reménység         Lelkembe: nem lehet. - Setét remény!         (Karjait kinyújtja az ablakon, ölelve.)         Ne rontsa ezt el a világod, oh         Auróra!         Hiszen Melinda úgyse tudja, mit         Beszéle - - ég, és föld! de hát ki az         Oka, hogy szegény nem tudja mit beszél?!         És a királyné álmos volt! - Nem-é? (Megijed.)                                         Hah!         Mely gondolat lesz agyvelőmben első         Zsengéjekor már meghatározás? - -         Épülj fel! Izmosodj meg, gondolat! -         Veled épül ismét csak fel, örök lenyugtom         Felett, megéledő becsületem! (El akar.)
 MÁSODIK JELENET
IZIDÓRA (felszakaszt egy oldalajtót, dölyfösen kilép).         Kiállhatatlan!... Elfelejtkezél         Rólam, gyalázóm? Úgy hát zárodat         Kitörve karjaimmal, megmutassam,         Hogy Bendeleiben Egenolf vére foly         Ereimben? és - nagyúr, ki adta azt a         Hatalmat, engemet hogy itt bezárj?
BÁNK (csak maga elébe néz).         Ha engemet Prometheusom csak egy         Hangyának, és az égi tüzet talán,         Még abban is sajnálva, hogy hideg         Szerszámnak alkotott meg volna, úgy         Szolgálatodra tán lehetne hangom -
IZIDÓRA         Nagyúr! királynénak barátja a nevem.
BÁNK (elébe mutat).         Nézd, nézd az árnyékot - hallgass oroszlán,         Az a királyné - oh hazug! csak árnyék.
IZIDÓRA         Bán, bán, mi lelt téged? - Nagyúr, mi lelt?         Könyörületességből felelj -
BÁNK                            Ki innen!
IZIDÓRA         Megengedek, mert meg vagy háborodva.         (El akar.)
BÁNK         Egy szót csak irgalmas lélek: hiszem,         Éjjel Ottóval még a mulatság         Után soká beszéle a királyné -?
IZIDÓRA         És a kegyelméből csaknem kijött:         De majd Melinda megbékélteté. (Elsiet.)
BÁNK         Kígyói nyelv! - Megbékélt; álmos is volt!         Szépen kidolgozott csalárdkodás -         Igy megcsalatva egy pokolbeli         Kísértet által, akitől levésekor         Már úgy megundorodott az alkotó,         Hogy félben hagyni dolgát kénytelen volt.
 HARMADIK JELENET
TIBORC (bizodalom s félelem közt besompolyog).         Bánk bán, nagyúr! jó reggelt.
BÁNK                                     Útonálló!
TIBORC         Igazán? lehet meglátni képemen?
BÁNK         Minek is becsület emberek között!
TIBORC         Való igaz; megőszült a fejem.
BÁNK         Miért?
TIBORC                   Időm eljárt, jaj s panasz közt.
BÁNK         Azért teremtettem -
TIBORC                           Köszönöm. Ma már         Nem háborogsz úgy, mint az éjtszaka.
BÁNK         Munkálkodó légy, nem panaszkodó -
TIBORC         Oh, istenem! tekéntenél csak egyszer         Házamba - élve látnád a panaszt         Előtted. Mért valék becsűletes!         Holott gazember lévén, mostan is         Tied lehetnék.
BÁNK                            Mely boldogtalan         Az, akinek bármely bilincsei         Boldogtalan módon oldóznak el!
TIBORC         Oh, mint örültem, hogy szabad levék!
BÁNK         Mikép örültem és bilincseimnek!
TIBORC         Hiszen való, hogy jó is az: de már         Mióta a merániak -
BÁNK                            Hah! - oh!
TIBORC         Sok pénzre van szükségek: és mivel         Mi annyit adni nem tudunk, tehát         Sovány nyakunkra izmaelitákat         Ültettek - ez már égbe kiált.
BÁNK                                    Piha!
TIBORC         Míg tűrhetém, tűrtem becsűletessen:         Most már gazember is lennék; de késő -!         Ősz fő, kiszáradt kar: hová megyek?
BÁNK         Haramia - nincs itt más kigázolás.
TIBORC         Ma éjtszakán először kezdtem el         Próbálni azt a mesterséget; oh         Hiszen beteg feleségem és öt éhes         Porontyaimnál szívem majd kiugrott.         De látja isten, hogy nem értem azt.         Lenn a királyi ház előtt soká         Ólálkodék. Vígan valának abban.         És sokszor azt vettem csak észre, hogy         Nyelvem kiöltém, mintha azt akarnám         Felnyalni, amit ott fenn ellocsoltak.         Akkor lopózkodtál be a kapun -         Hallám az őrzővel beszédedet -         Én is tehát utánad mentem, és         Mivelhogy azt meg tudtam mondani:         Ki ment be oly titokba, mindenik         Azt hitte, hogy Bánk bánhoz tartozok.
BÁNK         Pih! minden e szerént tehát hamis         S megcsal, - keresse bár az ember a-         Hol akarja - legtisztábbnak mutassa         Magát, de egyben mégis mocskos az.
TIBORC         Mért bélyegez meg a szükség vele!
BÁNK         De hogyha jól meggondolom: maga         A tiszta hívség, oh! - de, ej, mi meg-         Gondolni is való van itten? a         Hívség? Kisértet, melyről minden ember         Fecseg; de még nem látta senki is.
TIBORC         No, édes istenem! Ismét azt hiszem, hogy         Velem beszél. -
BÁNK                    Beszélj, beszélj; igen         Jól hallom én panaszod; de magam         Panasza is beszél -
TIBORC                    Uram teremtőm         Még a nagyúrnak is van? - No hát         Nem vétek a szegény Tiborcnak, egy         Titkos szövetségben hitét letenni.
BÁNK         Ha! - ezt hogy elfelejthetém - istenem!
TIBORC         Van más kigázolás? - vitézkedést         Ugyan ne várjanak tőlem; de hisz’         A háborúban szabad fosztani.         E gondolat legjobbnak látszatott.
BÁNK (búsan néz ki az ablakon).         Magyar hazám! -
TIBORC                   A jó merániak         Azt háború nélkül is megteszik; mert         Hisz’ a zsidók eleget fizetnek; a-         Kiket tulajdonképpen tán nem is         Lehetne embernyúzóknak nevezni,         Nyúzásra bőr kivántatik, holott         Azt a merániak magok lehúzták         Már csontjainkról; így tehát ezek         A húsba kénytelenek bemetszeni -         Igaz, hogy a metéltetett sikolt; de         Hisz’ arra nem szükség hallgatni, csak         Haszon lehessen. - S a nagyasszony -?         (Keserű megvetéssel lódítja el a kezét.)
BÁNK (fejét az ablakfához nyomván).         Oh!
TIBORC         Ő cifra és márványos házakat         Épittet; és mi - csaknem megfagyunk         Kunyhónk sövényfalai közt -
BÁNK                     Átkozott!
TIBORC         Ő csorda számra tartja gyűlevész         Szolgáit! éppenséggel mintha minden         Hajszála egy őrzőt kivánna; sok         Meránit, olykor azt hinné az ember,         Hogy tán akasztani viszik, úgy körül         Van véve a léhűtőktől, s mi egy         Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.         Ő táncmulatságokat ád szűntelen,         Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy         Keresztelője volna: és nekünk         Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az         Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy         A tartozás mindjárt eszünkbe jut.         A jó merániak legszebb lovon         Ficánkolódnak - tegnap egy kesej,         Ma szürke, holnap egy fakó: - nekünk         Feleség- és porontyainkat kell befogni,         Ha veszni éhen nem kivánkozunk.         Ők játszanak, zabálnak szűntelen,         Úgy, mintha mindenik tagocska bennek         Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk         Kéményeinkről elpusztúlnak a         Gólyák, mivel magunk emésztjük el         A hulladékot is. Szép földeinkből         Vadászni berkeket csinálnak, a-         Hová nekünk belépni nem szabad.         S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény         Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk         Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,         És aki száz meg százezert rabol,         Bírája lészen annak, akit a         Szükség garast rabolni kényszerített.
BÁNK         Hogy úgy van!
TIBORC                  Ők monostort, templomot         Építenek, hol úgy sípolnak, úgy         Megzengenek, hogy a zarándokok         Táncolni kénytelenek a sáros útcán;         Nekünk pedig nincs egy jó köntösünk,         Melyben magát az ember egy becses         Védszent előtt mutathatná meg a         Templomban.
BÁNK                     Oh, buzogj vér! csak buzogj!
TIBORC         Hahogy panaszkodni akarunk, előbb         Meg kell tanulnunk írni; mert az ily         Szegény paraszt az úr elébe nem         Mehet be többé - úgy rendelte Béla         Király, s merániak hasznát veszik -         Hisz’ öszvekarmolázná a szegénynek         Patkója a szép síma padlatot!         S ha tán utolsó fillérünkre egy         Törvénytudó felírja a panaszt:         Ki írja fel keserves könnyeinket,         Hogy jó királyunk megláthassa azt. - -
BÁNK         Te Isten!
TIBORC                   El kellene pirúlniok,         Midőn ezüst-arannyal varrt övek         Verődnek a lábszáraikra, mert         Véres verejtékünk gyümölcse az.         Lelkemre mondom, egy halotti fátyolt         Kötnének inkább a hasokra, - leg-         Alább csak úgy külsőkép is mutatnák         A gyászt azon szegény nyomorúltakért         Kiket kiállhatatlan sajtolásaikkal         A sírba döntenek -
BÁNK                     Tűrj békességgel -
TIBORC         Tűrj békességgel, ezt papolta az         Apáturunk is sokszor: boldogok         A békességesek, mert isten fiainak         Hívatnak, - úgy de tömve volt magának         A gyomra. Istenem! mi haszna! ha         Szorongat a szegénység: a pokolt         Nem féljük - a mennyország sem jön oly         Szép színben a szemünk elébe.
BÁNK         Kirontjuk a korlátokat, lezúzzuk         A jó barátot, ellenséget; és         Aztán ha célra értünk, sírni kell csak:         Szánom keserveiteket, emberek!
TIBORC (nevetve).         Te szánsz nagyúr? oh a magyar se gondol         Már oly sokat velünk, ha zsebe         Tele van - hisz’ a természet a szegényt         Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen.         Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -         Meghaljon. Úgy van, úgy! ismérni kell         Az élhetetlenek sorsát, minek-         Előtte megtudhassuk szánni is.
BÁNK (haraggal teként reá, de szeme Tiborc homlokán lévő sebhelyen akad fel).
TIBORC (észreveszi, s kevés hajával igyekszik eltakarni).         Huszonhat esztendő előtt vala ez         Még gyenge ifjonc voltál. - Jáderánál         Egy rossz velencei akart tégedet s         Atyádat - Ej, hisz’ az régen vala!
BÁNK (Tiborc homlokát megölelvén, melléhez szorítja, majd egy         erszényt nyom a markába).         Engem s atyámat - menj, menj, menj Tiborc.
TIBORC         Szép pénz; de adhatsz-é hát mindenik         Szűkölködőnek? visszaadja-é         Ez a halottakért hullt könnyeket?         Ha mást nem adhatsz, úgy annál, kinek         Adsz, még szegényebb vagy. Vigyázz, hogy egy         Zsivány, tömött erszényeiddel együtt         Ne lopja el nagylelkűségedet.
BÁNK (méltósággal).         Tiborc! Tiborc! kivel beszélsz?
TIBORC (térdre rogyik).                                         Uram-         Isten! hisz’ azt akarom, hogy vesszek el.         Én nem vagyok gonosztevő - azért nem         Bátorkodom magamat elölni, mert az         Isten haragjától félek.
BÁNK                             Tiborc!         Menj, menj; keresd fel asszonyomat, s ha meg-         Találtad, úgy jöjj, s várakozz reám.         Haza mentek - ott megmondhatod, hogy él         Még Bánk.
TIBORC                   Igen - kedves szomszédok! él         Még Bánk, atyánk - fogom kiáltani.         (Sírva elmegy.)
BÁNK         Atya? - úgy - ez is még hátra van -         (Megáll a belökött ajtónál.)                                         Hah! fel,         Fel puha ágyadból gyermek, nehogy         Megvesztegessen udvarunk szele. (Bemegy.)
 NEGYEDIK JELENET
BIBERACH (jön).         Bán! Asszonyod magánkívül futott el.         (Az oldalszobába besiető Bánk után néz; azután egész         maga alkalmatosságával le akar ülni, de a visszajövő         Bánk tekéntete visszatartóztatja).
BÁNK (az álmos kis Somával jön vissza).         Ne sírj, ne sírj gyermek; hisz’ egyszer akkor         Ébredni kell. (Vezetvén kifelé.) Menj tigrisek, fene-         Vadak közé, szelidíts hiénát,         S ha mindened feláldozván nekik,         Hálaadással megnyalják kezed -         Öleld, szorítsd melledhez és kiáltsd         Örömmel: oh még is találtam embert!
BIBERACH         Bán! őrülést mutat tekénteted!
BÁNK         Tudom, tudom: de hallom is közel-         Létét eszem lerontatása hír-         Kürtjének, és azért kivánom azt         Használni addig, míg egészen el nem         Veszejtem. (El a fiával.)
BIBERACH                 És magam maradjak itt!         (Utána néz, azután járdogál.)         De nem hiszem biz’ én, a gyáva herceg         Hogy boldogult. - Gyanú kinozza Bánkot.         (Leül.)         Egy sincsen a sok emberi indulat         Közt, melynek oly kevésbe kerüljön a         Képzelt lehetség általöltözése         Az igazra, mint a szerelemféltésnek.         (Maga eleibe nézvén, egymásra tett lábait lógatja.)                                                 Biz’ úgy.
 ÖTÖDIK JELENET
OTTÓ (lihegve fut be).         Jó, hogy talállak - oh, de mért hogy itten         Talállak, itten, Bíberach?
BIBERACH (felemelkedik).                                 Igen.         Oly sárga a herceg, hogy jött ide?
OTTÓ         Tudom-é, hogy? - és te Bíberach is itt?
BIBERACH         Igen. Te reszketsz, jó uram! mi baj?
OTTÓ         Segíts, segíts!
BIBERACH                   Hogyhogy?
OTTÓ                             Néném kerestet.
BIBERACH         Az semmi sem.
OTTÓ                    De hátha mégis -
BIBERACH                                Úgy         Hát menj el. -
OTTÓ                    Ő kerestet; érted ezt?
BIBERACH         Értem.
OTTÓ                    Melinda ott van. Bánk is itthon.
BIBERACH         Láttam.
OTTÓ                    Melinda - reszketek.
BIBERACH                          Soha         Bizony -
OTTÓ                 Nem a nagyúrtól - nem az egész         Országtól; én csak rettentő királyi         Nénémtől irtózok; mert hogy gyanút         Ne tenne Myska bán által kerestet.         Elmenjek-é? hová menjek?
BIBERACH                         Csak amely         Hely legközelb van hozzá: ott nem is         Keresnek. - Édes hercegem, de hát         Mért félsz; talán vétettél ellene?
OTTÓ         Te kérded azt, tanácsadó? te?
BIBERACH                                            És         Volt annyi lelked azt követni, herceg?
OTTÓ         Csúfolsz, csavargó?
BIBERACH (szepegve).                                 Megesett a dolog?
OTTÓ (elfogódva szegezi a földre szemeit).
BIBERACH         Hallgatsz? - no - élj szerencsésen.
OTTÓ                                    Hová?
BIBERACH         Elég nagy a világ.
OTTÓ                             Engemet akarsz         Elhagyni? - rémítőn fogok fizetni         Gazemberes tanácsodért.
BIBERACH                         No még         E volna szép! - Én szabad ember vagyok.
OTTÓ         Reszkess!
BIBERACH                 Miért nem? Gondolod, hogy a         Felháborított tengert meg fogod         Állítni, hogyha egyszer egy habocskát         (magát érti)         Vessződdel el tudsz széjjel ütni?... mit? -         No, nézd ezen kevés hajat.         (Maga hajából igen keveset morzsol ujjai közé.)                                 Nem is         Méltó azon kis fáradságra, mellyel         Ki lehetne rántani - ha most ennyivel meg         Tudnám szerencséd váltni, hidd el azt         Nem tartanám méltónak e csekély erőre.         (A legnagyobb hidegséggel.)         Még gyermekekhez nem bocsájtkozék le,         Mióta csak megszűntem hinni azt,         Hogy a tanítómnak vesszőitől         Reszketne minden ember. Jobban ismérsz         Jó hercegem, mintsem hogy azt reméld,         Egy Bíberachot egy mesés manó is         El fogja tán mindjárt rémíteni.         Első bejöttöm a világra megölt         Már egy anyát, s bús tékozló atyám         Gyűlölni kezdett, - én is rajta kezdtem         Gyűlölni minden embert. Néha jól         Megöklözém. Egyszer végre feladott.         Bűnöm bocsánatjáért, ölni, a         Szentföldre kellett volna mennem; és         Az atyám megitta volna addig otthon         Minden vagyonkámat. Nem mentem. Akkor         Bedugtak egy klastromba, hogy pedig         Még életemben szentté lenni kedvem         Nem volt, kiszöktem a falak közűl.         Minden vagyon nélkül, köszönhetem,         Hogy ott tanultam; s így az emberi         Vakságból éltem; - elég az ostoba! -         Ritter, paraszt, szegény, úr, hercegek         Lettek barátjaimmá, és csak egyszer         Forrt szinte a torkomra. Nem kivánom         Hogy többet úgy legyen. (Menni akar.)
OTTÓ (eláll szeme, szája).                                 De oly hideg         Vérrel?
BIBERACH                 Miért nem? Én beüthetem hűs         Vérrel Lucim nyakába kardomat,         Hát tégedet miért ne tudjalak         Hűs vérrel itten hagyni? - Hogyha úgy áll         Előttem egy valaki, mint férfiú,         Biz’ úgy ijedni meg tudok magam         Is - most nem.
OTTÓ                     A nyugalmamat tekintsd,         És adj tanácsot e zavarba, kérlek.
BIBERACH         Hahogy te is szavadnak embere         Lettél s beteljesítted volna szép         Igéretid - legengedelmesebb         Lett volna Bíberach. A sok jutalmat         Özönnel ígérted, mely egykor a         Vénségemen segítsen: - és nem úgy lett.         Tudván, hogy a hasonló emberek         Kények szerént várják meg a tanácsot,         Kétféleképpen adtam mégis azt,         És rajtad állt abban választani.         Most hát sziszegj azon gödörben, a-         Melyet magad véstél magadnak. Azt         Csak meg fogod nekem bocsátani,         Hogy érted én is abba esni nem         Kivánkozok?
OTTÓ                    S valóban oly gödörben         Lennék? Tanácsolj Bíberachom! Oh         Ha vallásomat kivánod - ím         Megesmerem, hogy vigyázatlan         Voltam; de nem, sőt oktalan.
BIBERACH                                Mi, mi?         Még oktalan? - Ti földi istenek,         Soha oktalan nem tesztek semmit is;         Az égi isten adja nektek az         Ő csalhatatlan bölcsesség-malasztját;         Kérdezd, s megesküszik reá akár-         Mely embered. - Te mindenféle földi         S mennybéli bölcsességek összessége!         Igy hát hogyan lehetsz te oktalan?
OTTÓ         Ember! csak egy szót még, vagy egy nyomot         Tovább s fejed lábadnál fog heverni.         Bolondokat lelhetsz; de engem a         Szerencse itt uraddá tett -
BIBERACH (kissé megdöbbenve).                                 S miért         Tartóztatod tehát intésedet, hogy         Végére járjon életemnek? Úgy,         Úgy! ölni tudtok, jó urak: bezzeg         Ha életet tudnátok adni, akkor         Érdemlenétek meg az uralkodást.         Még eddig egy kevésre becsültelek,         De most idétlen rémítésedért         Megvetlek. Útálnám magam, ha abban         A hiedelemben hagyhatnálak el,         Hogy testi-lelki híved voltam: - engem         Csak a haszon kötött hozzád -
OTTÓ                                     Vitéz!
BIBERACH         Ne félj, uram; hiszen nem esz meg a         Nagyúr - való, hogy éktelen dühös         Lett, midőn a dolgot felfedeztem -
OTTÓ (kardot ránt).         Még ezt is? Ördög! -
BIBERACH (mosolyogva kardmarkolatjára teszi kezét).
OTTÓ (gyengülve ereszti le kardját. Bíberach megy. Ottó         segítségért akar kiáltani).                                         Hej!
BIBERACH                 Ne szólj - uram!         (Hidegen visszatér.)         Én elmegyek. Te megfogathatol:         De jól tudod, hogy én egyedül tudom:         Ki volt Fülöp királynak gyilkolója! - -         (Megy.)
OTTÓ (elhanyatlik).         Várj, Bíberach - ne menj! várj! várj!
BIBERACH (elballagva).                                         Soha!
OTTÓ (rimánkodva siet a hátra se néző után).         Várj! Várj! - (Midőn utólérte, ledöfi.)                                 Pokolba veled alávaló! -         Ahol Fülöp nem fog reám kiáltani. (Elsiet.)
BIBERACH (visszafordulván, kardot rántott Ottóra; de elgyengülve         botlik azon keresztül a földre).         Pih! ez gyalázat. - Átkozott! halálos         Ágyad felett kétségbeesésedet         Kacagja árnyékom. - Gyilkos! segítség! -
 HATODIK JELENET
MYSKA BÁN (jön többekkel).         Rejtsd el magad herceg, kér a királyné         Hol van? szavát hallottam. Hej! mi ez?
BIBERACH         Ottó döfött le - hátul - óh segíts -         Gyógyíts - azért nagy dolgokat fogok,         Bán, felfedezni, melyek a királynét         S hazádat illetik.
MYSKA                    Hazámat? oh         Hozzátok őtet frissen hát utánam!         (Felemelik Bíberachot, ki a kezük közé hanyatlik.)
Függöny

NEGYEDIK SZAKASZ
A királyné szobája
 ELSŐ JELENET
GERTRUDIS (az asztalnál ül mély gondolatban. Az udvorníknak - aki  az asztal megett áll, s egyik kezében egy már megolvasott levelet tart,  a másikban pedig egy világtörténet könyvét kinyitva - a levelet kivévén kezéből, feláll, megnézi s ismét visszaveti az asztalra).         Csak szúnyogok - csak szőnyeget nekik. -         Elég! -
UDVORNIK (beteszi a könyvet és néz a királynéra).
GERTRUDIS                De hol van Ottó? - Törnek ő-         Rá; mert öcsém. (Az udvornikhoz.)                                 Már elmehetsz.
UDVORNIK (leteszi a könyvet az asztalra s meghajtván magát, elmegy).
GERTRUDIS (az ablakhoz menvén, kinéz).         Napest! -         (Az asztalhoz megy, felvevén a könyvet, végigpergeti ujjain,         s ismét leveti.)         Hogy nem lehet Solon és Lycurgus - asszony!         Immár ki háborgat megént?
 MÁSODIK JELENET
IZIDÓRA (jövén, távul meghajtja magát).                 Kegyelmes          Nagyasszonyom - -
GERTRUDIS                        Leány! szerencse, hogy         Te vagy - megént büntetnem kellene.         (Kezét nyújtja.)
IZIDÓRA (megcsókolja azt).         Köszönöm. Igaz, hogy rendelésedet         Tudtam, mivel be nem bocsájtatik         Még maga Melinda is. De egy kegyelmet         Jövék kikérni -
GERTRUDIS                Szólj.
IZIDÓRA                          Bocsáss hazámba.
GERTRUDIS         Izidóra!
IZIDÓRA                  Én ez országodba úgy         Jöttem be egykor, mint egy asszonyi         Szép érdemünkkel büszke leány, de az         Ma meggyaláztatott; azért tehát         E büszkeségem megmaradt darabját         Engedd hazámba visszavinni még!
GERTRUDIS         Ha hazudsz, leány -
IZIDÓRA (letérdepel).                         Nem, istenemre, nem!         Nem!
GERTRUDIS         Szólj!
IZIDÓRA                  Szerettem Ottót -
GERTRUDIS                        Mit beszélsz? -         A herceget?
IZIDÓRA                  Nem. Ottót a vitézt; de a         Vitéz bemocskolá magát s azért         A büszke német lány a bíborost         Is megveté.
GERTRUDIS               Leány, az én öcsémet?
IZIDÓRA                                 Azt.
GERTRUDIS         Állj fel!
IZIDÓRA (megteszi).                         Oly igen szerethetém         Még akkor is, hogy megcsalt engemet:         De már ma félénk gyilkossá leve.
GERTRUDIS         Az én öcsém félénk gyilkos leve?!
IZIDÓRA         Szemérmemet meggyőzve, mindenütt         Nyomában voltam estve ólta. - Hogy         Téged, nagyasszonyom, Melinda mellett         Az álom elfogván, feküdni mentél -         Előmbe jött lihegve Bíberach;         S midőn lefektedet megtudta, kért         Hogy menjek el Melindához, mivel         Italt adott mindkettőtöknek Ottó.
GERTRUDIS         Hah!
IZIDÓRA                  Én futottam; nem hozzád, mivel         Ez altató volt csak - futottam Ottó         Herceghez és Melindához hamar. -         Rendetlenül láttam kifutni onnét         A herceget. Szemmel tartván, alig         Értem Melinda ajtajához, amidőn         Egy durva lábdobogás riaszta fel.
GERTRUDIS         No -
IZIDÓRA                  Vállamat ragadta egy erős         Kéz - bélökött Melinda ajtaján,         S előttem állott Bánk bán.
GERTRUDIS (megmerevedik, végre halkkal mondja).                                      A nagyúr?!
IZIDÓRA         Melinda felsikoltva elhanyatlott -         Én fagyva álltam, mint egy útazó         Az égnek első dördülésekor.         Mindent kivallottam: melyért bezárt egy         Oldalszobába, - szabadulásomért         Ott várakoztam hasztalan. Segítség         Után akartam az ablakon kiáltni         Már; s ím kacajt hallottam fel. Szemem-         Világa elveszett. - Hajnalban egy         Idegen szobában - rajtam a kacaj!         Iszonyú erőt éreztem karjaimban         És felszakasztám Bánknak ajtaját.
GERTRUDIS         Bánk itthon -
IZIDÓRA                          Oh királyné! ez gyalázat!         Eressz hazámba: hiszen ez itt marad.
GERTRUDIS         Ottó! -
IZIDÓRA                  Kevés időre alattomosan         Megölte ritter Bíberachot -
GERTRUDIS                                Ezt is?         Ottó!
IZIDÓRA                  Szerencsétlenségembe kezdem         Esmerni udvarod - milyen mohón         Kap a gyalázaton, hogy gúnyolódjon!
GERTRUDIS         Ottó! Meránia!
IZIDÓRA                  Midőn elvivé         Leányod, a követség - engemet         Itten hagyattál -
GERTRUDIS                        Berchtold nemzete!
IZIDÓRA         Jó Bertha, légy leányom anyja, mint         Én anyja leszek a tiednek! - azt         Mondád te akkor jó anyámnak. - Oh         Kegyes nagyasszonyom! Hazámba vágy         A szívem, és az ott vagyon, hol a         Holtteste nyugszik annak, akinek         Az életem s lelkem felébredését         Köszönöm.
GERTRUDIS                Dicső kinézésim!
IZIDÓRA                          Nagyasszony!         Hidd el, királyi udvarodra nem         Vagyok én teremtve. Itt nekem hideg,         Lármás, világos minden, oly nagyon -
GERTRUDIS         Izidóra!
IZIDÓRA                  A magányosságnak édes         Ölében voltam én nevelve, ott         Tanultam esmerni egy jobb világot. Ottó!
GERTRUDIS         Átok reád fiú, ki örök mocsok         Közé keverted a hazádat!
IZIDÓRA                                  Ott         Fogok talán én megnyugodni; vagy         Könnyezni, elfelejteni.
GERTRUDIS                        Izidóra!         Jöjj máskor el. -
IZIDÓRA                  Reménylhetek?
GERTRUDIS (kezét nyújtja, anélkül, hogy elfordítaná egy helyről szemeit).
IZIDÓRA                         Királyné!
GERTRUDIS (széjjelnéz s valamin nagyon láttatik gondolkodni).         Az egy halál -
IZIDÓRA (mohón megcsókolja a kezét).                         Minden keserveinket         Elűzi, és a sírban a sebek         Is mind begyógyulnak. - Mosolyogj remény!         (El)
 HARMADIK JELENET
UDVORNIK (jön).         Nagyasszonyom -
GERTRUDIS (egy futó pillantással).         Jöjjön Melinda.
UDVORNIK                                 De... -
GERTRUDIS (elmerülve).         Uralkodás! Parancsolás! - minő         Más már csak ennek még a hangja is,         Mint engedelmeskedni - hát minő         Ez még valóságában? - Egy Magyar-         Országba! Majd Polyák - Podólia,         Aztán Velence, a kevély Velence -         Európa harmadába! (Szédülni láttatik.)                                 Gyenge lélek,         Szédülsz? - pirúlj! ha egyszer annyira         Segítne Endre fegyvere, semmivel         Se lenne szédítőbb, mint mostan ez.         (Elevenebben.)         Törvényt kiszabni, és úgy lenni e felett,         Miképpen a nap sok világokon! Csak ez         Is elfelejtetheti velünk rövid         Éltünknek álmatlan sok éjtszakáit.         (Az udvornikhoz.)         Hah! mégis itt?
UDVORNIK                         Mikhál bán jönne be         Erővel is -
GERTRUDIS                   Melinda.
UDVORNIK                                 Jól vagyon. (El).
GERTRUDIS         Saját eszünket s akaratunkat a         Legostobább köntösben is annyira         Szentté teremteni, hogy azt egy egész         Ország imádja: önmagunknak az         Lehetni, aminek szeretjük; és         Másnak parancsolhatni, lennie         Az, aminek kell lenni - átkozott! mitől         Foszthatsz meg, Ottó, még tán engemet!
 NEGYEDIK JELENET
MELINDA (hirtelen belép, megáll, merően néz).         Ez a magyar királyné?
GERTRUDIS                        Kérdezed?
MELINDA         Úgy, úgy, ez a kevély királyi asszony!
GERTRUDIS         Eszelős!
MELINDA                  Hiszed, hogy reszketek?
GERTRUDIS                                Mi kell?
MELINDA         Mi? Kérdezed? Nem, nem! lehetetlen az!
GERTRUDIS         Micsoda?
MELINDA                  Hogy álmos a - rabló!
GERTRUDIS                              Esze-         Veszett! megengedek. -
MELINDA                          Késő az immár!         Add vissza egy anyának gyermekét         Add vissza testvérnek testvéreit -         Add vissza férjét e tökéletessen         Megrontatott beteg lelkemnek is.
GERTRUDIS         Szánlak.
MELINDA                  Köszönném, hogyha elhihetném.         Nincs, aki szánjon - nincs, nincs, nincs. - Midőn         Kifutottam a sárkány elébe, még         Bánkom se jött utánam - szegény!         Azt vélte tán, hogy nála nélkül is         Elmenni tudnék lakodalomba. - Oh jaj!         (Fejét kezei közé szorítja.)
GERTRUDIS (megijedve néz rá).         Hah! istenem - Melinda!
MELINDA                          Csak ne lennél         Az, ami vagy: megátkoználak. Oh         Ti a szegény Melinda jó nevével         Ma egy egész familiát töröltetek         Az üdvözülhetők sorából el.         Átkozza férjem azt az esküvést,         Mely engem hitvesévé teve -         Átkozza a szerette gyermeket,         Mert a bojóthi Melinda szülte azt -
GERTRUDIS (csenget).         Udvornik! A nagyúr! -
UDVORNIK (bámul).                                 Itthon?
GERTRUDIS                         Siess!
UDVORNIK (el).
GERTRUDIS (szelíden).         El kell az udvarunk hagynod, Melinda.
MELINDA         El, el? helyes!
GERTRUDIS                De minden lárma nélkül.
MELINDA         Semmit se félj, hogy pompásan hagyom         El! - Gazdagon jövék abba; és         Koldúsi módra költözök ki abból -
GERTRUDIS         Szegény Melinda!
MELINDA                  És - te tudsz így szólani?
GERTRUDIS (kezét nyújtja a csókolásra).
MELINDA (nem fogadja el).         El ezzel a szennyes kézzel.
GERTRUDIS                        Melinda!
MELINDA         Nem csókolom - nem is csókolhatom         Azon kezet, mely útat nyithatott         Lelkem kirablására. Úgyde hát         Ki állhat a pestisnek ellene,         Hogy el ne terjedjen?
GERTRUDIS                        Te oktalan!         Tudod, hol, és kivel beszélsz?
MELINDA                                  Veled,         Koronák bemocskolója! aki meg-         Loptad királyi férjedet, - kitépted         Kezéből a jobbágyi szíveket,         Áruba tetted a törvényt - nyomád a         Nyomorultakat - mártirrá tetted az         Erkölcsöt és (sírva fakad) testvéri indulatból         Egy szennytelen nyoszolyának eltörése         Végett, királyházban bordélyt nyitottál.
GERTRUDIS (az oldalajtón kikiált).         Hah! asszonyok!
MIKHÁL (szava kívül).                         Melinda!
MELINDA (térdreesik).                                 Istenem!...         Ne hagyd bejönni őtet - csak ne most -         Ne hagyd királyné (eleibe mászik).                         Mind csak kérdezé         Odakinn, miért sírok s fehér hajával         Törölte könnyeit, hogy nem tudá         Meg tőlem azt. Ha benned emberi         Érzés vagyon, ne öld meg őtet ön         Gyalázatoddal! (háborodva).                         Mondd, hogy a menyegző         Két nyillövésnyi - az Bánk, és Melinda.
GERTRUDIS (a bejövő asszonyokhoz - méltósággal, de mégis         valamennyire szánakozva).         Vigyétek e szegény tébúltat el!
MELINDA         Mindenható, ments meg kerűletétől         Minden tapasztalatlan sziveket! (Mennek.)
 ÖTÖDIK JELENET
MIKHÁL BÁN (betör - néhány udvornikok visszatartják).         Gyilkoljatok meg, hogyha sírva kell az         Ajtó előtt itt az igazságnak el-         Aludni, amíg bébocsájtatik.         Meg kell ezennel tudnom, hogy mi lelt,         Melinda -
MELINDA                  Félre! Félre! eresszetek!         (Kiszalad. Az asszonyok követik.)
MIKHÁL         Hurcoljatok hát sírba engem is! (El akar menni.)
GERTRUDIS         Maradj! (Int az udvornikoknak, kik eltávoznak.)                         Hová ragadott indulatod?
MIKHÁL         Mi lelte húgomat? miért szalad         Előlem el - mint atyját, úgy szeret.         És mégis elfut -
GERTRUDIS                Nem tudod, miért? (Szünet.)         Tehát miért kéredzkedél be hozzám?
MIKHÁL         Ni, szinte elfelejtem - Istenem!         A húgom, és - ez -
GERTRUDIS                Ez? mi ez?
MIKHÁL                          Követség -
GERTRUDIS         Micsoda követség?
MIKHÁL                   Oh, jaj, jaj! az eszem         Mint éjtszakáim, felzavarva van         A környülállások boldogtalan         Örvényin.         (Hirtelen.)                 Óráim kiszabva vannak!         Csak egy szavadba fog kerülni és az         Irtóztatón megindult sors golyóbisa         Más jobb nyomon fog hengeredni el. -         Tekéntsd magad - tekéntsd országodat -
GERTRUDIS         Miért?
MIKHÁL                   Hogy azt még kérdezed! - Kezem         Reszketve tészem össze.
GERTRUDIS                                Talán         Miattam? - én nem reszketek.
MIKHÁL                                De én         Országodért: te reszkess éltedért.
GERTRUDIS         Mit? éltemért? Tán nem vagyok királyné?
MIKHÁL         Légy hát azoknak anyja is, kik engem         Hozzád bocsájtottak -
GERTRUDIS                        Kik?
MIKHÁL (megütközik).                                 Kik? - kik a         Hazaszabadító névvel bélyegezték         Meg magokat.
GERTRUDIS                Undokság!
MIKHÁL                           Úgy hittem ez-         Előtt csak egy órával én is ezt: de         Kik már azóta elérték volna a         Célt, várakoznak kérésemre.
GERTRUDIS                                Pártos!
MIKHÁL         Az nem vagyok; mert itt nem állanék.         Oh, töltsd be kéréseket, és egyről egyig         A lábaidnál láthatod.
GERTRUDIS                        Mi kérést?
MIKHÁL (letérdepel).         Nézd - így fogok beszélni. Nem vagyok         Magyar, tehát nem is gondolhatod,         Hogy részrehajlás vagy haszon beszél         Belőlem: oh add vissza híveidnek         Azt, mit elraboltál -
GERTRUDIS                        Balgatag!
MIKHÁL         A nyúgodalmat, békességet és         Az életen való gyönyörködést -         A volt vagyont, a testi-lelki meg-         Elégedést, fazékok mellől a         Fát, ételekből a húst és ágyokból a         Szalmát -
GERTRUDIS                Hah!
MIKHÁL                   Mert biz ezt raboltad el,         S od’adtad a saját hazádbéli         Udvornikidnak.
GERTRUDIS (felkapja a levelet - erősen megnézvén Mikhált - ismét         visszaveti. Csendesebben).                         Állj fel és beszélj,         Mint ember emberhez.
MIKHÁL (feláll).                                 De jobban is         Megmondhatom: Te ok nélkül bocsátád         El hivataljaikból a magyar         Alattvalóidat s tiéidet tevéd         Helyekbe - és lerontatád az ősi         Szép várakat s od’adtad a tulajdon         Felekzetednek.
GERTRUDIS (szünet után félutálattal).                         Oh, nem ösmered         Te a magyart még!
MIKHÁL                   Sőt igen: sem a meg-         Bántást, sem a jótéteményt soha         El nem felejti a magyar - de főkép         Felekzetednek.
GERTRUDIS (fellobban).                         Ősz ember, kik a         Békételenkedők?
MIKHÁL                   Meg akarsz ijeszteni. -         Pedig tekéntesz ősz hajszálaimra.
GERTRUDIS         S ha arra én tekéntni nem fogok? -
MIKHÁL (megdöbben).         Úgy - elbeszélem, mért őszült meg így:         Itt van az előljáró beszéd -         (Áradó könnyeit törölgeti.)                                 No már         Jó éjtszakát szivem végnyúgodalma! -         Nem hinni látszol s tántoríthatatlan         Megállni, mint minden kevély eszű.
GERTRUDIS         Úgy?
MIKHÁL                   Ez lopá el tőlünk mindenünket.         Nem volt utolsó a bojóthi faj         Spanyol hazámban, és pajzsunkon a         Taréjos egyfejű sast esmeré         Régtől sok ellenség. Már férfiak         Valánk öcsémmel, amidőn anyánknak         Született ez a Melinda. Szép         Volt, mint az erkölcs. Akkor szült nekem         Is egy fiat feleségem. - Oh ti szép         Napok! ti édes éjtszakák! - Ehol         Jövének egyszer a mohádik, és         A maurusok hatalma a spanyol         Földön megént egészen eltenyészett.         minden csak azt kiáltá: “A mohádik! - -         Nem messze vannak a mohádik!” - Én         Szunnyadtam és - de hátha csak mese?         Mondá az én nehezen hívő öcsém.         Igy egyszer egy boldogtalan éjtszaka         Elvette mindenünket - nemzetünket -         Barátjainkat - ős Bojóthot és (elfojtódik)         Egyetlenegy fiamat, reményemet,         Lelkemnek egy gyönyörűségét, virágzó         Ifjú korában. Boldogok szülőink,         Kik már előre elköltöztek! - A         Hajam kitépve, futottam a halál         Elől, mivel Simon megölt fiamnak a         Testével oldalam mellett futott.         Nem akarta eltemetni, mert soha         Sem hitte, hogy meghalt: de ah! midőn         Melinda elfáradván, jajgatott         A test felett - midőn erőtlenül         Én ott feküdtem és ő gödröt ásott -
GERTRUDIS         Ember! ledőlsz - erősödj!
MIKHÁL                           Majd - igen.         (Tenyerével mázolgatván legörgő könnyeit.)         Fájdalma meghaladta a saját         Fájdalmamat, - kezével véste a         Sírt, mintha csak maga akart volna abba         Belé feküdni. Igy talála ott         Bennünket egy magyar, ki Elmerik         Királynak a spanyol Constantiát         Vivő követségéhez tartozott -         Kunrád, a nagyúrnak édesapja.         Alig tudták Simont felvonni onnét -         Fájdalma meghaladta a saját         Fájdalmamat! s én azt mostan neki         Háláadatlansággal... -
GERTRUDIS (belevág szavába).                                 Egyike         A pártosoknak!
MIKHÁL                   Hát ki mondta azt? - - -         Szegény öcsém! én voltam árulód! -
GERTRUDIS         Fedezd fel őket!
MIKHÁL                   Hallgatásra tettem         Le esküvésemet.
GERTRUDIS                Hát mégis egy         Az összeesküdtek közűl -?
MIKHÁL                           Fiam         Sírjára esküszöm, hogy nem vagyok.         De ők mohón kívántak bánni a         Dologgal és - Melinda volt eszemben -         Kértem, hogy addig csak halasztanák,         Míg nem beszéllenék veled: hanem         Meg kelle esküdnöm, hogy egyikét         Sem árulom közűlök el -
GERTRUDIS                        Oktalan!         Első hited mindég királyodé.         Udvornik! (Udvornik belép.)                         Őrizetet! -         Tüstént Simon         Bán elfogattasson.
        (Udvornik, beszólítván őrzőket, elsiet.)
MIKHÁL                   Ha meg találják         Ezt látni -
GERTRUDIS                Lássák és irtózzanak -         Gertrudis ingadozhatatlan áll.         Vigyétek!
MIKHÁL         Engem? asszony!
GERTRUDIS                                Esztelen!         Nem fogsz talán csak átkozódni, hogy         Az éltemet kivánom őrzeni?         Öcséd kivallja majd, (gúnyolva) mivelhogy ő         Nem esküdött meg. Ah így megcsalatva         Saját teremtményemtől - a magyar         Se tette volna ezt... Vigyétek!
MIKHÁL (néhányszor előrevont hajfürtjeit nézvén: visszaveti).                                           Ősz         Fejem! - ily gyalázat - oh Simon!
GERTRUDIS                        Hisz’ őtet         Átkozhatod -
MIKHÁL (magát rendbe szedvén).                         Fiamnak sírja mellett         Fájdalma meghaladta a saját         Fájdalmamat. Jó éjtszakát! Te nagy         Sorsodban elvakult, kevély eszű,         Reszkess szerencsédtől - jó éjtszakát.         (Az őrizet közt ellézeng.)
GERTRUDIS (merően néz utána).         Reszkessek a szerencsémtől? miért?         Gertrudis a szerencsétől legyen         Reszketni kénytelen? -
UDVORNIK (bejön).                                 A nagyúr.
GERTRUDIS (döbög).                                         Ne még -! -         Jöjjön.
        (Udvornik el.)
GERTRUDIS                Szerencsémtől - -?         (Kinéz az ablakon.)                                 Vitézi módra méssz         Le szép nap! Ah, hol ily halál? Eredj,         Eredj! utól nem érlek - én csak asszony         Vagyok.
 HATODIK JELENET
BÁNK (belép morogva).         Helyessen, Istenemre, az!         Itt van Melinda, azt mondá Tiborc?
GERTRUDIS (remegve néz a földre).         Bánk? a nagyúr?
BÁNK                 Parancsolt a királyném. -
GERTRUDIS         Én-é?
BÁNK                 Igen. -
GERTRUDIS                         Vagy úgy! igen.
BÁNK                                 Parancsolj!
GERTRUDIS         A hitvesed -
BÁNK                 Miféle hitvesem!
GERTRUDIS         Nagyúr!
BÁNK                 Való, hogy én házas vagyok:         De hitvesem nincsen -
GERTRUDIS (egy ideig nézi, végre elsiet).
BÁNK (kardját félig kirántva).                         Jó angyalod         Susogta ezt neked! - Tiborc! Tiborc!
TIBORC (ki Bánk bánnal jött, és leghátul maradván csak egy         szegletben vonja meg magát s kucsmáját gyömöri).         Uram! iszonyú ezen hideg magad-         Viselete!
BÁNK                 Nagyravágyás, büszkeség,         Kecsegtetés, hizelkedés, csupán         Csak csillogó fények; s hogy mégis az         Asszonyt becsalhatják a bűn fenék         Nélkül való mocsáriba - -!         Lelkemre mondom, a nevelésnek egy         Jó magva sem marad szivekbe meg,         Mivelhogy a növésekkor tüzellő         Indulatoknak pestises szele         Kifújja mind. Szegény, szegény! de szánni         Méltó teremtmények! hisz esmérem         Én gyengeségteket: de hogy ily nagyon         Ki légyen a romlandóságnak az         Tétetve, nem hihettem még soha - -         Előttem, esküszöm, szentebbek is         Lesztek ti, mint egy jó fiúnak a         Szülőitől maradt ereklye. A         Lehelletem fogom mérsékleni,         Nehogy törékeny erkölcstök virágit         Lelökje. Asszony! asszony! asszony! - - És         Ők ezt tudák! ezt ők is jól tudák!         Mégis vasas marokkal körmölének a pók-         Hálóba. - Meg fogok tán nemsokára         Nektek fizetni, jó név gyilkolói!         Egész szegény nemzetségem megölt         Nevébe kívánok majd számadást.         Oh, semmi sincsen oly gyalázatos,         Mint visszaélni az asszonyi gyengeséggel!         Az alkotónak szentségébe be-         Törés ez - és kigúnyolása, hogy         A legcsekélyebb férgecskének is         Teremte oltalom-fegyvert, csupán         Az asszonyállatról felejtkezett el.
TIBORC (a zuglyában térdre esik).         Uram, bocsásd meg, mert nem tudja, mit         Beszél! Tudod, hogy ájtatos vala         Mindég: ha tán asszonyt nem ismert volna, úgy         Ő angyal is lett volna földeden!
GERTRUDIS (jön Melindával)         Itt van.
BÁNK (elfásulva).                 Melinda!
MELINDA                         Kösd be fejem         Bánk! (felkiáltva) Gyermekem!
GERTRUDIS                 Nagyúr! add vissza azt         Anyjának -
BÁNK                 Anyjának?
MELINDA                         Hol van Soma?
BÁNK         Biztos helyen.
MELINDA                 Megölted?
GERTRUDIS                         Istenem!
BÁNK (eliszonyodva).         Hiénaszívet vélni az atyában?!         (Hirtelen kimutat az ablakon.)         Látjátok azt az ősz embert?
GERTRUDIS                         Hah! (Elfordul.)
MELINDA                                 Bátyám! -
BÁNK         Tömlöcbe vettetik.
MELINDA                 Kezénél a fiam -
BÁNK         Ott, ott. Az elhanyatló nap nem ád         Oly tiszteletre méltó fényt maga         Körűl, mikép ezen öreg fejér         Hajfürtjein sugárol. Oh királyné,         Tekénts ki, kérlek! nézd, hogyan döcög!         Csak egy tekéntetet! Igy megy egy király,         Ki elvetette a királyi pálcát,         Mivelhogy azt becsébe nyomorúltnak         Találta. (Szemeit törli.) Mikhál, látod e vizet?!
GERTRUDIS (bosszús elkeseredéssel).         Távozzatok!
BÁNK                 Jobbágyaid vagyunk.         (Meghajtván magát, elindulnak.)
GERTRUDIS (Bánkhoz).         Maradj te!
BÁNK (falhoz tántorodva).                 Vége, vége már neki!         Tiborc! vezesd hát asszonyod. Soká         Nem kések én is - ugy-é, jó királyném?         Menj, menj, Melinda, ezen becsületes         Paraszttal és ne szégyeld el magad -         Ő Jáderánál egykor igen sokat         Tett - menj csak! a nap elnyugtával az         Örvendezők is elnyúgodnak.
MELINDA (ki érzéketlenül állván, mellén lévő pántlikáját tépegeti,         végre leveti a földre).                                         El-         Hervadnak a menyegzőben - kiholt az         Atyaátok - oh Bánk, látlak-é megént?
BÁNK (szorúlva).         Megént.
MELINDA                 Igen - megént! Mély síromon         Túl a halál szép halvány angyala         Meg fog mutatni megént.         (Gertrudishoz féleszelősködéssel.)                                 Nevetsz te kis         Ártatlan? Oh vesd le koszorúdat! az         Öröm csak egy pillanatnak szülöttje         S anyjával együtt meghal. Élj! Az isten         Bocsássa meg, mit oly istentelen         Cselekedtetek vélem. Nem volt italtok         Méreg, de elszárítá lelkemet. -         Bánk, jöjj hamar!
BÁNK (öleli).                 Köszöntsd helyettem ősi         Váram - vezessen békével szerelmem!         Siess Tiborc!
MELINDA (rebegve ténfereg kifelé).                 Bánk jöjj hamar! csak egy-         két nyíllövésnyi - jöjj hamar.
TIBORC (elvezetvén, az égre teként).                                 Hamar!
 HETEDIK JELENET
GERTRUDIS (szünet után).         Bánk itt maradt?
BÁNK                 Igen.
GERTRUDIS                         A megsértett vagy a         Sértő?
BÁNK                 Igen vagy nem, csak egyre megy.
GERTRUDIS         Adj számot -
BÁNK                 Én?
GERTRUDIS                         Te mint egy éjjeli         Tolvaj jövél foglalatosságaidból         Az udvarunkba vissza. Illik ez?
BÁNK                         Nem.
GERTRUDIS         Te rangodat, sőt önnön rangomat         Megmocskolád - hát ez illik-e?
BÁNK                         Nem.
GERTRUDIS         Leventa! egy ártatlanságot el-         Zárván, gyalázatba kevertél - becsület-         É ez?
BÁNK                 Nem. Óh az én becsületem         Melinda elbúcsúzásával el-         Búcsúza; Mikhál bánnal és fiammal         Elzáratott: ha még mi megmaradt,         Ezernyi sok szegény között hazámban         Felosztva van - minek az is?!
GERTRUDIS (méltósággal).                         De tűrtesd         Magad!
BÁNK                 A becsületes kínoztatik.         Megostoroztatik, kipörkölik         Szemeit, s midőn minden kitelhető         Csapást kiállt, akkor törik kerékbe;         És így, ha későn is, megismeri,         Hogy ugyan becsületest kell játszani,         De valóba’ lenni mégis oktalanság.         Minő dicső ellenben becstelennek         A sorsa, csakhogy tudja a közönség         Jó véleményét meghódítani.         Akkoron azonban, hogy a becsűlet ál-         Orcája mellett bűntetetlen el-         Követhet undokságokat, vakon         A hír legemberebbnek szenteli -         Fő hivatalra lép; ottan rabol         Mindent el a szegény bohóktól, ahol         Akarja; minden emberek vele         Óhajtnak egybeköttetésbe lenni;         Gazdag s hatalmas léte barátinak         Lehet javokra; sőt a mennyet is         Gyakorta úgy megnyerheti         Részére, gazdagságából kitelő         Több áldozattal, hogy sokkal becsesebb         Lesz még előtte, mint az a szegény         Becsűletes, ki semmit sem tud adni.
GERTRUDIS         Istentelen! Távozz!
BÁNK (közelebb lép).                 Nem. Avagy azt         Hiszed, hogy nem maradtam volna itt         Parancsolásod nélkül? Meglehet - (magában)         Tán nem maradtam volna mégis itt! -         Nagyasszonyom! Melinda helyett köszönni kell!
GERTRUDIS         Jobbágy!
BÁNK         Nem úgy van, asszonyom! - Én urad         S bírád vagyok; míg a király oda         Lészen, királyod is vagyok -
GERTRUDIS (a csengetyűhöz akar nyúlni).
BÁNK (elkapja s zsebébe teszi).
GERTRUDIS                         Udvor...
BÁNK (kardját félig kirántva).                                 Egy         Szót! - Ülj le! - hasztalan kiáltsz te most,         Mert nem szabad bejönni senkinek         Is; úgy parancsolá Bánk bán, Magyar-         Ország királya.
GERTRUDIS                 Bánk!
BÁNK                         Bejártam az         Országot és mindenfelé csak az         Elbúsulást találtam. Udvarod’         Átkozza minden és hazádfiit. -         Szerette jó királyunk, Endre! hogy         Fogod találni népedet? Polyák-         Országot elnyered, s tán a magyart         Veszted helyette el! - Midőn te leg-         Először, asszonyom, hazánkba jöttetek,         A békességnek édes istene         Pannóniára monda akkoron         Egy átkot, és a romlás angyala         Mormogta rá az áment.
GERTRUDIS                         Ember! azt         Mondom, ne törj túl a korlátidon!
BÁNK         Egy szájjal, egy lélekkel azt kiáltá         Minden magyar hozzám: “Ez egynehány         Keserves esztendő alatt magyar         Törvényeink magyar hazánkon úgy         Fityegnek, amiképpen egy pelengér-         Oszlopra állította mocskos tettinek         Táblája.”
GERTRUDIS                 Oh hazug! miért nem úgy szól         A hír tehát?
BÁNK                         A hír csak esztelen         Kongás, - ha a hordó üres, leginkább         Kong; mégis - a hír a királyi szék         Fő Bëlje; ennek oltárára kész a         Magyar lerakni mindenét; való,         Hogy azt is a dicső udvornikid         Emésztik el; de hangzik is az ország         Négy része, megdicsértetésitől         A bőkezű adakozónak -
GERTRUDIS (elbámulván).                         Talán úgy?
BÁNK         Vak voltam én is udvarodban; de         Már látok. Egykor egy öreg paraszt         Akadt előmbe - szárazon evé         A megpenészedett kenyért. - Igaz s hív         Szolgája volt hazánknak, mondja, negyven         Esztendeig: de nyúgalomra ment.         Miért? helyet kellett csinálni egy         Hazádfiának - (összecsapja kezeit).                         Istenem, Istenem!         Egy tiszteletre méltó ősz kezébe, negyven         Esztendeig való szolgálatért,         Száraz kenyért nyújtasz magyar hazám? -         Tűrt a szegény. - Végtére egy követ         Hírül hozá, hogy itt mik esnek. Ál-         Köntösben visszajöttem és találtam - (nyögve)         Oh többet is, mintsem reménylheték!         Azt, büszke lélek, fel nem érted ésszel,         Hogy gyermekem’ miért adám amaz         Öregnek? Asszonyom! Ha útam innen         Hóhér kezébe vinne engemet? - -
GERTRUDIS (elsárgulva támaszkodik az asztalra).
BÁNK         Ugyan ne gondoskodjon egy eszes         Atya, gyermekéről? -
GERTRUDIS (székébe rogyik).                         Bánk! mit akarsz velem?
BÁNK         Te engemet magadhoz hívatál,         Szikrát okádó vérem éktelen         Dühében. Itt előszobádba láttam         Mikhált gyalázatán kesergeni -         Oh, egy tekéntet, mely az ördögöt         Magát is arra bírta volna, hogy         Egy megszorúlt szentet segíteni         Siessen. Igy - od’adtam a fiam; mert         Tudom, hogy ő előbb saját kezével         Megfojtja kedves húga gyermekét,         Mintsem, hogy azt csak tőle elvegyék is.
GERTRUDIS         Itt is talán hibáztam még?
BÁNK                                 Neked         Csak egy szavadba kerülne, mégis a hit-         Szegést előbbvalónak gondolád -         Neked csak egy kicsiny reményt vala         Szükség hazudnod - egy csekély igéret         A zendülést elnyomhatná; de az         Erőszakos rimánkodás szokatlan         Nálad. Te híveidnek a porig         Alázatosakat véled, kik úgy         Mosolyganak, mikép parancsolod.         Nem látod azt, hogy többnyire a saját         Hasznokra egy kalitkát építettek         A büszkeségeden, hízelkedéssel,         Hol elveszel.
GERTRUDIS                 Ha úgy találna lenni!
BÁNK         Azt képzeléd, hogy isten vagy, mivel         Letérdepeltek híveid, midőn         A láncokat reád rakták. Magyar         Nem volt neked soha embered, mivel         Hallatlan Endre idejéig az még,         Hogy a teremtőjét kivéve, más előtt         Is térdre essen egy magyar.
GERTRUDIS                                 Ha a         Királynak hitvese nem nyer is         Alattvalójától becsületes maga-         Viseletet - add meg azt, leventa, egy         Asszony személynek!
BÁNK                         Aki nem érdemes,         Hogy a szerette jó királyom áldott         Szivét kezében tartsa; aki lábat         Ád a bujálkodónak, és tovább         Az áldozatra így teként le - ő,         Holott nem érdemes, hogy a saru-         Szíját megoldja; mert kenőcsli testét         Lelkét - -
GERTRUDIS (megsértett büszkeségének legnagyobb dühével felugrik).                 Gonosz hazug! ki tette azt? -         Légy átkozott Melindáddal! legyen         Örökre átkozott az a kölyök, kit         Gyalázatomra szült Meránia!
BÁNK         Melinda jó nevét te hagytad az         Udvarnak a nyelvére tenni: légy most         Isten s hitesd el vélek, hogy Melinda         Bánk bánra érdemes: úgy letérdelek,         S imádlak, én, kit ők nevetnek.
GERTRUDIS (keserűen).                                 Úgy? -         Csak hadd nevessenek; hisz a hasonló         Történet életünknek azon szokott         És kedves ízetlenkedésihez         Tartozhat, amely megnevettető -         Már úgy születtünk, mint a szegény         Emberbarátink kárán tapsolók;         Hiszen ha hét az utcán hétszer el-         Esett, azon szint’annyiszor kacagjuk         Magunkat el - (komoran néz Bánkra)                         S a szánás akkoron         Jön csak, midőn látjuk, hogy egyike         Többé felállni nem tud.
BÁNK                         Szörnyeteg! kész         Lennél te is kacagni? -
GERTRUDIS (kiált).                         Emberek!
OTTÓ (az oldalszobából jön).         Néném! Az istenért! - (megijedve).                                Bánk bán!         (Visszaszalad s becsapja maga után az ajtót.)
BÁNK (hasztalan igyekezvén a bezárt ajtón utána rontani.)                                 Ha, fattyú!         Hogy e dühösség, mely a testemet         Emészti, százezer mértékbe fussa         El lelkedet! hogy a kín, a maga         Egész minéműségében, csekélység         Legyen tulajdon kínaidra nézve! -         Az ételednél undorodásba jöjj         És férgesedjen az italod - gyötörjön         Éhséged annyira, hogy a sírból a         Halottakat kívánd kirágni! El-         Csúfíttatott árnyékom mindenütt         Kövessen és véresen álljon ott,         Ahol lefekszel, ott ahol felébredsz!         Örökre átkozott légy, átkozott!         És átkozott a hely, melyben születtél!
GERTRUDIS (Ottó megjelenésével undorodva rogyott székébe, majd          az ablakhoz szalad; végre használni akarván az alkalmatosságot,         el akar sietni; de Bánk utolsó szavára, mint egy tigris,         nekidühödve, tőrt kap, és Bánkba akarja ütni).         Hitvány, ne bántsd hazámat!
BÁNK                                 Én? - Kerítő!         (Megfordúlván, kitekeri kezéből a gyilkot.)
GERTRUDIS (sikoltva fut az asztalig).
BÁNK (utoléri és agyonszurdálja).         Sziszegj - sziszegj, kígyó! te itt maradtál.
GERTRUDIS (lerogy).         Ah!
BÁNK (merően áll, reszketve egyenesíti ki ujjait - a tőr kiesik         kezéből, melynek zördülésére felijed).         Vége! volt - nincs; de ne tapsolj, hazám -         Ni! - reszket a bosszúálló -
       (Kívül zörgés s több kiáltás.)                                 Hamar!
BÁNK (megijedve néz az ablak felé ki).         Örvendj becsűletem, lemosta mocskod’         A vérkeresztség - oh Melinda! - ki!         Ki! a tető mindjárt reám szakad. (Elváncorog.)
GERTRUDIS (fel akarna emelkedni).         Meghalni - nem királyi széken - ah!
 NYOLCADIK JELENET
MYSKA BÁN (még kívül kiált).         Mentsd meg magad királyné! Pártütés!         Ezt mondta a haldokló. (Bejön.) Istenem         Késő!
GERTRUDIS         Nem érdemeltem - gyermekek -         Hol vannak a gyermekeim? - még ne is         Láthassam őket? - Endre - gyermekek -
MYSKA (kezei közé szorított süvegét az ég felé emelvén).         Uram teremtőm! hallatlan Magyar-         Országban ily eset!
GERTRUDIS                 Ottó!         (Kívül lárma, verekedés.)
MYSKA                         Zendülés!
OTTÓ (berohan).         Gertrudis - oltalmazz, megölnek! Oh jaj!         (Ordítva rogy mellé, midőn meglátja.)         Gertrudis!
GERTRUDIS (elfordított ábrázatát a földhöz nyomja).                 Ottó! Ottó! gyilkosom!
MYSKA         Ottó?
OTTÓ                 Nem az! nem az!
MYSKA                         Nagy királyné!         Igy kell kimúlnod -?
GERTRUDIS                         Igy - ártatlanul...         (Meghal.)
PETUR BÁN (kívül).         Az egész nemet kiirtsátok!
MYSKA                                 Mit? az         Egész nemet? hol vannak a király-         Fiak? - Velem légy, istenem! segíts! -         Azoknak élni kell! - megmenteni -         Meg kell, kik egykor királyai         Lesznek fiamnak, unokáimnak is! (Elsiet.)
OTTÓ         Vígy magaddal, Gertrud! - Bíberach!         Mért nem követtelek?         (El akar szaladni; de szembejönnek Petur bán, Simon bán,         békételenek.)
 KILENCEDIK JELENET
PETUR                         Megállj -!
OTTÓ (visszaszalad s Gertrudisra borul).                                 Segíts!
SIMON         Én nem megyek tovább! hol van Melinda?
PETUR (Erősen fújva, néz Gertrudisra).         Elég is. Itt hever már; s a dühös         Tenger magát örömmel engedi         Egy kis gödörbe elszorítani,         Csak ottan is zúzhassa a hajókat.         (Ottót megragadván, felrántja, s egy békételenhez lódítja.)         Fel innen, ördög! úgyis számtalanszor         Térdeple sírva itt az emberi         Szeretet; de senki sem nyitott neki         Ajtót! Keresztények valának ők,         Kik csak tanúlságúl szemléltek az         Imádtatott keresztre - látni, hogy         Ők is mikép feszegethessék az embert,         Először elrabolván mindenét.         (Kívül kürtölés, lárma.)
SIMON         Mi az?
SOLOM MESTER (kívül).                 Ti csillapítsátok!
OTTÓ (kiáltva).                         Szabadság!
PETUR         Kínokra hurcoljátok!
OTTÓ (kétségbeesve, midőn vinni akarják).                         Oh, hogy oly         Irtóztató legyen majd sorsotok         Egykor - legyen bár akkor, amikor -         Hogy a meráni csontokat siratva         A földből is kaparjátok ki s mint-         Megannyi szent ereklyét légyetek         Imádni kénytelenek - s hogy minden el-         Szánt törekvéstek önvédelmetekre         Olyan siker nélkül való legyen,         Mint kínozásom után esenkedéstek.         (A Bánk által elejtett tőrt felkapja, s magába akarja ütni.)
PETUR (elkapván tőle kiteként).         Vágjátok öszve! - - A királyi nép!
SOLOM (berohan katonákkal).         Alattomos királyi gyilkosok! (Viaskodás.)
PETUR         Hazudsz, hazudsz, istentelen gyerek!         Sohasem alattomos a magyar.
OTTÓ                                       Szabadság!         Gertrudis engedj meg - hisz elűz Magyar-         Ország! (Elszalad.)
PETUR (kivágván magát kiált a társainak).                 Kövessetek!
SOLOM (dühösen utána fut, kiáltván a katonáknak).                         Kövessetek!
Függöny

ÖTÖDIK SZAKASZ
A királyi nagy palota, melyből hátul a középen egy nagy bolthajtás egy másik szálára vezet, mely eleintén földig érő fekete kárpittal el van fedve. Udvornikok, nép, majd a király több zászlósurakkal, Izidóra, asszonyok. Mind gyászban.
 ELSŐ JELENET
UDVORNIK         A népet immár tartóztatni nem         Lehet a halottnézéstől. A király, azt         Mondják, hogy a lováról is lefordult -         De sérelem nélkül mégis. Egyéb-         Iránt, barátim, a vén Myska bán         Legtöbbre ment; mert elnyeré Zalában         Zelelgeh jószágot, fiastól együtt.         Hm! mintha más szintúgy megmenteni         Nem tudta volna a királyfiakat.
(Kívül lassú zúgás hallik: a király! a király! a bolthajtás kárpitjai kétfelé nyílnak, melyeket végig két udvornikok tartanak. Látszik, miképpen Gertrudis királyi pompával nagy emeleten egy koporsóban fekszik. Mellette az epekedő Izidóra a királyfiakkal. Az emelet lépcsőin körül az udvari asszonyok. A király az emeleten állván, egy ideig csendes magaalávetésével a sorsnak, összekulcsolva kezét, néz a halottra.)
UDVORNIK (lassan a többiekhez).         Szánom szegény királyunkat -
(Király meghallja. Egy nehéz sóhajtással magát hidegségre erőlteti. Már lejött a lépcsőkön, midőn gyermekeit utána indulni észreveszi. Szívrehatóan öleli egybe mind a hármat..)
IZIDÓRA                                    Csak azt         Tudnám, ki volt azon gonosztevő! Oh         Mert kész lehetnék e fájdalmaimban         Öngyilkosommá lenni! - Ah igaz,         Hogy a királyné kedves nem vala;         De ezt ugyan mégis nem érdemelte!
(Király, ki ezalatt gyermekeit magától elhárítván, azok Izidórához visszamentek, most elfogódva kijön előre. Néhány zászlós urak követik.)
UDVORNIK (magok közt).         Sír a király.
KIRÁLY (hirtelen közikbe tekint).                         Ki mondta azt? - Nem úgy van.         Csak víz - (tenyerével eltakarja).
UDVORNIK (tartózkodva közelít hozzá).                 Királyom, miért takartad el?
KIRÁLY         Mert nem szabad.
UDVORNIK                 Dehogy nem!
KIRÁLY                         Én király         Vagyok.
UDVORNIK                 De ember is -
KIRÁLY                         Érzem - Egy királynak         Kell látni minden könnyeket: magának         Könnyezni nem szabad.
UDVORNIK                         Ne kéne bár!
KIRÁLY         Ő Isten. Istenit kivánva néz         Reája minden. Éppen akkor sírhat egy         Szegény, midőn királya; s a király         Nem látja azt meg a könnyek miatt. -         Gertrudis! így kellett találni meg!         (Székbe váncorog s lebókol.)
 MÁSODIK JELENET
SOLOM MESTER (bejön, mélyen meghajtván magát,          egy véres kardot tesz a király lábaihoz).         Engesztelődjél sorsoddal királyom!         Elérte bosszúálló fegyvered         Karom által a gyilkost.
KIRÁLY                         Ifjú vitéz!
IZIDÓRA (égre vetett szemekkel).         Oh nyújts borostyánt bosszúlónk fejére!
SOLOM         Királyom azt parancsolá: siessek         Előre, mint győzedelmes érkezése hír-         Mondója. Tűzben s vérben leltem itt         Mindent. Atyám is a királyfiakkal         Futott előmbe: alig küldhettem el         Egy biztos ember által őket. Az         Apám kiáltá vissza még: “Megölték         Nagyasszonyunkat, és ártatlanúl”.         Tüstént rohantam fel, s a gyilkos Ottó         Hercegre mondta épp a halált.
KIRÁLY         Ottó! tehát még ő is?
SOLOM                             Elfutott;         De nem tudom hová. A zendítők         Kitörtek. Én nyomokban voltam a         Legényeimmel és körülvevék egy         Házat - meg is jutalmazám: azon         Vason Petur bán vére gőzölög.
KIRÁLY         Petur?
UDVORNIKOK (lassú zúgással viszonozzák).                 Petur.
SOLOM                 Királynénk asztalán ezen         Levelet találtam, hogy jövék.
(Király mohón elkapja a levelet, de halkan adja azt egy zászlósúrnak.)
ELSŐ ZÁSZLÓSÚR (olvassa).                         “Glogonca:         1213. Kilencedik hava 20-án, mint Sz.-Lestár napján.         Áldás s szerencse néked nagy királyné!         Országod alsó részei nemsokára         Inkább mutatnak egy kovácsműhelyt,         Hol vízre lesz csak szükség a tüzet         Öntözni, melyben most a kardokat         Edzik. Nagyasszonyom! vegyen Kegyelmed         Kormányozásban más szabásokat -         Itt pártütéstől félhetünk. - Igaz         Ember tanácsol -                                Pontió di Cruce,                         Templomvitézitek nagymestere,                         S jóvoltotokból itt az illirok                         Között királyi helytartótok.”
KIRÁLY                         Úgy van!
ZÁSZLÓSÚR         Mi van úgy, királyom?
KIRÁLY                         Ő hibás; hiszen         Másképp nem ölte volna meg magyar.
SOLOM         Az istenemre akit imádok; ősz         Atyám fejére esküszöm - magyarról         El nem hiszem, mert az előbb a világ         Láttára tenné, mint alattomosan.
KIRÁLY         Remény! remény! becsületes hazug,         Mely egy igéretet sem teljesítsz,         És végre gúnyolódva hagysz el ott,         Ahol csak egy-két könnyet tudhatunk         Hullatni éktelen kárunkon.-
SOLOM                         Engedj!         (Elsiet, majd bevezeti Simon bánt.)
 HARMADIK JELENET
SOLOM         Ez itt az öszveesküdtek közül         Egy. - Lásd, mitévő léssz. (Hátra áll.)
KIRÁLY                         Háláadatlan.
SIMON (kard nélkül, szomorúan).         De hátha mégis.
KIRÁLY                 Látod ott!
SIMON (megilletődve néz a halottra, azután fejével int).         Igen.
KIRÁLY         Minden tökéletességgel ruházta         Fel őtet a természet, - benne csak         A halhatatlanság hibáza: itt         Kétségbe lévén, azt irigyelétek,
SIMON         Mi? Uram király!
ZÁSZLÓSÚR                 Petur.
SIMON                         Petur? esküszöm,         Hogy nem Petur bán ölte meg a királynét.
ZÁSZLÓSÚR         Pártos.
SIMON                 Talán az sem vagyok -
ZÁSZLÓSÚR                         Miért         Vagy elfogatva? -
SIMON                                Az való! de én         Csak a folyó szerént úsztam. Petur bán         Gyűlölte a királynét, s mégis, a-         Midőn öreg bátyám rimánkodék,         Hogy várakozzanak csak addig, amíg         Ő a királynéval beszéllene -         Meg tette még azt is Petur; de egy         Kevés időre Mikhált láttuk a         Tömlőcbe kísértetni - melyre az         Egész gyülekezet összeháborodva         Rontott ki, s megszabadítá.
KIRÁLY                         S a királynét?
SIMON         Már halva leltük -
KIRÁLY                 És Ottó?
SIMON                         Petur bán         Halált kiálta a fejére. Ez         Ifjú vitéz betört ránk és meg-         Mentette. - Majd Peturtól elszakadtam, -         Mentemben egy fedél alatt nyögést         Hallottam: éppen az volt ez, kinél         Nagyasszonyunk (mint e polgár maga         Vallá ki) hétezer márk aranyat el-         Tett bérbe. Ottó azt erőszakosan         Ragadta tőle el; magát pediglen egy         Halált-hozott sebbel jutalmazá.
KIRÁLY         Gertrudis! - Ottó -
SIMON                         Hogy Peturt veszély         Közt lenni hallám, védelmére mentem;         És e vitéz ifjú ott elfogott - -
KIRÁLY         Háláadatlanok! ne szóljatok!         Miért akartok már megfosztani         A holtakért való bánattól is? -         Vigyétek el!
 NEGYEDIK JELENET
Mikhál bán a kis Somával jön
MIKHÁL         Király - - Uram - -
KIRÁLY                         Te is?
MIKHÁL         A jó nevében összerontatott         Ősz én vagyok. Hogy ezt meg kelle érnem! - -         Ha egykor ősz hajad leszen, fogod         Érezni, hogy minő keserves annak         Megmocskolása. - A mohádik el-         Vették szerencsém, nyúgalmam, fiam. -         Azt gondolám, hogy mindenem: nem! én         Még nem valék szegény, Gertrudis azzá         Tett.
KIRÁLY                 Mit beszélsz?
MIKHÁL                         Késő vénség fehérlik         Fejemen - mocsok nem volt rajtam soha         Más, mint kiontott vére a haza         És szent igazság ellenséginek;         Most mint közönséges tolvaj vitettem         Tömlöcbe, és a külső nemzetet         Anélkül is megútált nép szeméttel         Dobála. Ezt Gertrudisod tevé,         Mert nem akarám testvéremet megölni.
SIMON         Érettem ennyit -
MIKHÁL (elragadtatva).                 Fiamért annyit! oh         Simon, hogyan felejthetném el azt? (Öleli.)
KIRÁLY (magában küszködve).         Utálatos beszédek! lopjatok         Csak a szememből minden könnyeket         Ki, melyek oly édessen törlik a         Fájdalmamat szívemből el. Miért         Kell félelemnek a bánat helyére         Férkezni? meg volnék rabolva? meg?...         Oh félre! félre! a nyájas halott,         Mely fekszik oly víg ábrázattal ott         Nem törheté ki azt a támaszot,         Melyhez királya úgy ragaszkodott. (Fenn.)         Vigyétek el! vigyétek el! hazudnak!
MIKHÁL         Igen! megyünk. - Állandóság, öcsém,         Nincs e világon. Átok fekszik a         Bojóthi Mortundorf fajon! - Minek-         Előtte mennék: király! ne ez!         (Somát elébe vezeti.)         Melinda gyermeke. Atyja adá ide;         Csak Endre az, kinek kezére bízni         Bátorkodok. (Megöleli a gyermeket.)                         Ha az anyád kérdezi,         Hogy hol vagyon Mikhál? mondd meg, hogy ő         Simonnal elment számkivetésbe. Élj.         (El akarnak.)
 ÖTÖDIK  JELENET
BÁNK BÁN (egész elszánással belép).         Hová? (meglátva Somát, a király mellől elkapja).                 Szerencsétlen, mi vitt ide?
UDVORNIKOK (dümmögik).         Bánk!
BÁNK                 Gyermekem! Szerette gyermekem!         (Körülnézi magát)         Mi bennem ilyen bámulásra méltó?         Zavart eszem? Nem. Borzadó hajam?         Király! Magyarság! Jól emlékezem,         Hogy atyja vétke végett egykor a         Kis Béla elvesztette két szemét -
MIKHÁL (hirtelen magához kapván Somát, mind a két kezével elébe szorítja).         Gyermek! (Mind zúgnak.)
BÁNK                 Király! Gertrúdisod koporsó-         Aljára vágom a hatalom jelét -         (Nyakláncát odaveti.)         Ott van. Vereslik is még vére rajta.         (Nagy zúgás van.)
IZIDÓRA (bosszut szomjúhozásának elaludt reményével a testre hanyatlik).         Oh!
KIRÁLY (elfedett ábrázattal az asztalra borul s onnét egy nehéz         sóhajtással székébe sikamlik.)
BÁNK         Vége - !! -
MIKHÁL                 Meg van a bojóthi faj         Átkozva - eltört végistápja is!
BÁNK         Szükségtelen beszélni tetteit:         Felért az égre a sanyargatott         Nép jajgatása s el kellett neki         Akármiképp is esni, hogy hazánk         Ne essen el polgári háborúban!
KIRÁLY         Polgári háborúban! -
BÁNK                         Zendülés         Lappanga mindenütt, s csak ő vala         A gyűlöletnek tárgya; a legelső         Magyar, ki hazáját kedveli,         Megtette volna rajta áldozatját.
KIRÁLY         Magyar?
BÁNK                 Vagy azt hiszed, hogy az engedi,         Mint egy kifestett kép, magát nehány         Szoros vonás közé szorítani?         Nagy volt az a hatalom, melyet kezembe         Tettél le. Itt dörgött markomban egy         Ország felébe mért ménkőcsomó;         S mégis kezét csókoltam volna a         Gyilkosnak, aki véremet megölte,         Csak azért, mivelhogy gyűrűjére egy         Rangbéli címer volt felmetszve?
KIRÁLY                                 Gyilkos?
BÁNK         Az. Több. Ha tízszer, harmincszor megölt,         Ha kincsemet rabolta el, ha széjjel-         Szaggatta gyermekeimet, feleségemet -         Még tán megengedhettem volna; de         Ő jó nevét ölé meg nemzetemnek         Rút öccse által s a feláldozott         Becsületet kiűzte udvarából.
KIRÁLY         Hallgass! (Magába küszködve.)                         Ez a győzedelmi pompa, mely         Galiciából jöttömet fogadja?         Reszketni kell Endrének hitvese         Holtteste mellett önmagyarjitól!         Gertrudis, ennyit érdemeltem én,         Hogy győzedelmes jöttöm ünnepén         Romlásodat könnyeznem sem lehet!? - -         (Nagyon.)         Vigyétek el míg el nem érkezik         Bírája!
BÁNK                 Az te nem lehetsz, szerette         Királyom! Árpád és Bor vére közt         Folyó dologban bíró csak Magyar-         Ország lehet. Jobban be van neved         Mocskolva, mint az enyém. (Kimutat az ablakon.)                                 Nézd azt! amott         Hurcoltatik Petur bán és egész         Háznépe lófarkon. S azt kurjogatják,         Hogy: éljen a király!
KIRÁLY (az ablakhoz akar, de véletlen Solomon akadnak meg szemei).
SOLOM                         Uram király!         Ezt, istenemre mondom, nem tevém. (Elsiet.)
BÁNK         Azok tevék ezt, akiket te külső         Földekről országodba csőditél,         Mint pártosok feje és nagyasszonyunk         Gyilkosa úgy ölettetett le, és         Midőn alig mozogva ott hevert,         Házára törtek ismét és nevedben         A gyilkolásért e bosszút veszik:         Holott csak én öltem meg a királynét!
KIRÁLY (maga eleibe néz).         Még azt akarják, hogy kivessem itt         A kedvesért való fájdalmamat         Szívemből és egy pártoson kesergjek! -
BÁNK         Midőn te bátyád, Elmerik király         Ellen kikelvén, Kheene-várban el-         Zárattatál; jut-é eszedbe még,         Mit szenvedett ő érted? és ezen         Egész az őrülésig téged kedvelő         Ember hideg gyanúból veszti el         Irtóztatólag éltét s házanépét:         Pedig én, csak én öltem meg a királynét!
SOLOM (visszajön).         Késő! kiszenvedett már - gyermekit         Kérdezte. Egy átkot nyögött ki még         Nagyasszonyunkra és az alattomos         Gyilkosra; téged áldott csak királyom         És a hazát - nem hallá többet egy         Szavunkat is - lelkét kiadta ott.
KIRÁLY         Tépjétek el csak mind mellőlem azt,         Amelyhez a sors édesen ragaszt -         Tépjétek! én is embernek születtem.
BÁNK         Petur engem átkozott alattomos         Gyilkosnak -
MIKHÁL                 És a nagyasszonyt.
SIMON (magában felsóhajtva).                                 Petur! -
KIRÁLY         Nincs senki a jelenvaló leventák         Közül, ki e szennyet nagyasszonyán         Nem undorodna hagyni?... senki sincs?
MIND (gondolkodva szegzik le szemeiket).
BÁNK         Petur engem átkozott alattomos         Gyilkosnak - ámde őt is átkozá!
KIRÁLY         Nincs senki a jelenvaló leventák         Közül, midőn Árpád s Bor vére közt         Folyó dologban bíró csak Magyar-         Ország lehet? hiszen úgy szerettelek         Titeket szünetlen, mint szintén magam.         Minden javam tinektek engedém,         Királyi székem koldussá tevém -         Azt hittem: a jobbágynak csak legyen;         Ugy addig a király se lesz szegény!         Szegény, szegény király! be megcsalatkozál.         (Könnyes szemekkel elfordul.)
IZIDÓRA (sírva fakad s kitakarja Gertrudist).         Nézzétek e halottnak arculatját:         Hol itten egy hamis vonás? hol itten         A gyáva lelkiismeret nyoma?         Ezen szelid arcával hagyja el         Az öszvebékült ellenségeket         A békitő vitéz - ezen mosolygó         Vidám ajakkal vál el egy zarándok         A jótevőitől s ezen vonással         Megy vissza egy eltévelyedettnek a         Vezére kedves kunyhójába - s egy         Se volna?
KIRÁLY (magában).         Nincs, egy sincs. Jobban remeg         Előtte minden, mint előttem. - Endre!         Te gyenge Endre!         (Egy kardot kap.)                       Magyarok! Második         Endrét tehát lássátok vívni meg-         Holt hitvesének jónevére.         (Bánkhoz.) Állj ki!
BÁNK         Királyom! én veled nem harcolok!         Szent vagy te énelőttem - Istenem,         S hazám után a legszentebb.         (Kardját leoldván, elébe teszi.)                                 Megölhetsz.
SOLOM (tisztelettel előlép.)         Tehát velem.
KIRÁLY                 Fiam!
IZIDÓRA                         Segítsd vitézedet,         Elköltözött! -
BÁNK (merően nézi).                 Kedves fiú, miért         Akarod fejed bezúzni egy gonosz         Asszony miatt? Szánd e tüzet hazánknak.         Kétségbe kéne esnem, hogy egy         Meráni asszonyért hasítanék         Ilyen nemes szivet ketté. Eredj!
SOLOM         “Ártatlan” ezt nyögé utolszór az         Elhunyt szerencsétlen, hallotta ezt ősz         Atyám - az ő szavára megvívok.         Gyerünk!
BÁNK                 Gyerünk szegény buzgólkodó!         (Kiindulnak.)
MYSKA BÁN (sietve jön).         Fiam hová?
SOLOM                         Megvívni a nagyúrral!         Nagyasszonyunk haláláért.
MYSKA                         Megállj!         Az orozva-gyilkoló hát ő?
BÁNK                            Orozva?!
MYSKA         Igen; mivelhogy a nagyasszonyunk         Ártatlan.
KIRÁLY                 Az?!
MYSKA                         Semmit sem is tudott         Ottónak ízetlenkedéseiről.         Meghittje Bíberach, ki a saját         Házamban holt meg, azt vallotta. Ő         Hörgése közt tevé az újjait         Keresztre és lelkét kiadta e         Végszóval: “Esküszöm hogy a királyné         Ártatlan!” - Ő mindent tudott - bizony         Mindent tudott! az ördög is igazat         Mondana halála óráján, bizonnyal.
SOLOM         Úgy hát átkozott legyen, ki a nemes         Kardot bemártja egy alattomos         Gyilkosnak a vérébe - (félreveti)
KIRÁLY                         Oh igaz!         Ártatlan ő! ártatlan áldozat!         Mindent bocsáss meg vérző szív, csak ezt         Ne hagyd magadtól elrabolni.
ZÁSZLÓSÚR                             Őrzők!         Vigyétek el fiával együvé!
MIKHÁL         Fiát is? ezt bocsájtni nem fogom.         Király! Király! ne hagyd el e szegény         Árvát: vagy aminő igaz, hogy isten         Van, mintsem ő az ősi szokásnak áldozatja         Legyen - hüvelykemet nyomom feje         Lágyába inkább -
KIRÁLY                         Nem - nem áldozott         Le szennyel a nap szent koronám felett.         Ártatlan ő! Király, férj, és atya!
MIKHÁL         Légy atyja hát e gyermeknek, király! -         Magyarok! velem jön számkivetésbe és         Öcsémmel, e szegény kicsi - mindenét         Itthagyja nektek, csak az egy életért         Rimánkodik.
KIRÁLY                 Nem a tiéd -
MIKHÁL                                 Enyim,         Melinda s atyja bízta rám: nem is         Adom ki senkinek. Tűz, víz, veszély         És gyilkosok közt is karomon viszem,         És rongyokat s kenyért fogok neki         Koldúlni. Ez szegény, nem vétkezett, mint         Az atyja - ezt fogom kiáltani -         Magyarok! nem ölte ez meg a királynét,         Nem pártütő ez, mint az atyja; oh,         Engedjetek csak egy arasz helyet         Ez árva gyermeknek, hová fejét         Hajthassa - (zokog) Kérlek adakozzatok         Ezen kicsiny mártírnak - oh!
KIRÁLY (mélyen gondolkodván, halkkal szól).                         Vigyétek         Csak félre kissé -
BÁNK (aki mindeddig oszlopmódra állott, földre szegezett szemekkel,         most hirtelen felkapja kardját).                             Ki? mit?
ZÁSZLÓSÚR                                       Hah! kardot         Emelt -
UDVORNIKOK                 Királyi-gyilkos! El vele!
(Hirtelen messziről egy pásztori síp szomorúan hallatszik - mind közelebb-közelebb. - Álmélkodás.)
BÁNK (elcsuklik a karja, reátámaszkodik a kardra, de ez is végre         kisikamlik alóla s a földre esik; melynek zördülésére mintegy         álomból felébred).         Mikhál, Simon!
SIMON (aki földre szegezve szemeit, csak hallgatja).                         Melinda éneke.
BÁNK (fájdalommal)         Melinda! - Sírján ezt fuvassam, így         Enyelge sokszor. Oh Melinda! eltünt         A szép idő - te fúvasd síromon.
KIRÁLY                                 Gertrúdisén!         (Mintegy magát elfelejtve, siet a holttest felé; de szemébe         akad Tiborc).
 HATODIK JELENET
Tiborc, ki kevéssel előbb bejött, csak a szegletbe húzza magát.
KIRÁLY         Ki vagy?
BÁNK (odateként).                 Jaj! ismered te?         Nem ismerem - nem ismerem.
TIBORC (csak ottmarad).                         Tiborc.
BÁNK         Nem igaz. Tiborc ez nem lehet. Tiborcnak         Becsületesebb ábrázatja volt.         Hol van Melinda?
MIKHÁL és SIMON (megrémülve).                         Melinda?
TIBORC (kucsmáját rágja).                                 Hol?
BÁNK                                         Hová         Tetted? ki ott az, akit erre hoznak         Oly lassan? (Merően néz az ablakon által ki.)                 Oh, hogy egy zivatar le nem         Csavarja szemfedelét képéről! Éktelen         Lakossa a pokolnak, mit gyötörsz?
TIBORC         Ha kénytelen -
BÁNK                 Mit? úgy? - Te sírsz? no hála         Istennek, amíg sírnak az ördögök,         Addig talán az emberiség örülhet! (Ki akar.)
(Néhány jobbágyak öszvekötött botokon hoznak egy betakart halottat és a szín hátulja közepén leteszik.)
BÁNK (visszarezzen s a parasztokat mint esmereteseket merően nézi).
IZIDÓRA (nagy várakozással egy lépcsővel lejjebb jön az emeletről).
TIBORC (tipeg topog, nyögdécsel).
BÁNK (reszkető kézzel vonván le a szemfödelet - nem hisz a szemeinek         és elcsukló inain erősen akar megállani).
IZIDÓRA (öröm s fájdalom közt Gertrúdisra borulni visszasiet).         Melinda!
BÁNK                 Oh, felelj te mindenütt         Jelenvaló! ki tette ezt? (Lerogyik előtte.)
MIKHÁL és SIMON                         Melinda!         (Odafutnak és mögötte térdre esvén, reáborulnak.)
KIRÁLY (ki azalatt visszament az asztalhoz).         Ki tette ezt?
TIBORC                Azt kiabálták azok,         Hogy: “éljen Ottó - nénje bosszulója!”
KIRÁLY         Ottó!
TIBORC                 “Hogy a határon várja őket         Ottó, jutalmazással.”
KIRÁLY                         Mindenütt         Ottó! az akit én olyannyira         Szeretni kénytelen valék, - kiért         Szintén alattvalóim gyűlölésit         Vontam magamra - Ottó! átkozott!         Örökre zárva lesz előtted az         Országom!
BÁNK                 Oh, hogy néked is csak egy         Volt életed, te is hogy sebhető         Valál! Hol a könny, amely ennyi kárt         Fel tud olvasztani? Szaggassatok         Homlokotokon sebeket s vért sírjatok;         Letépetett az Istennek remekje.         (Somát, ki anyja fejénél térdel, magához vonja.)         Gyermek! te is sírsz? - könnyű a te könnyed,         Mint egy határtalanságban repülő         Porszem: te kis szegény, hisz nem is         Tudod, mitől fosztottak meg, - nem. Oh         Melinda! serkenj fel; hisz’ esmeréd         Te Bánkodat - nem ezt akartam én -         Nem ezt? - siket fül - szem homályosúl -         Hasadj ki szív - (Fejét a földhöz nyomva görgeti.)
SIMON                 Melinda! nincsen a         Testvéreid számára egy nyögésed? -         Világot érő szép szemed berogy, -         Melled hideg, mint a márvány, - nem éleszt         Többé fel egy jajszó is tégedet!
MIKHÁL         És mégis ez még hátra volt! Ezért         Kellett kifutni a hazánkból? ezt         Még hátra hagyták a mohádik!?         Miért hogy egy mennydörgés nem csapott         Belé fiam gödrébe, hisz’ a keservek         Is édesebbek otthon a hazában!
KIRÁLY         Szólj!
TIBORC                 Rám parancsolt, hogy vigyem haza.         Kevés idő múlván körülvevék Bánk         Házát. Tüzet hánytak mindenfelé.         Nagyúr rokonjait lángok közé         Szórták - alig tudám szerette asszonyom         Testét kimenteni. Még élt akkor egy         Kissé - csak azt mondá: Bánkomhoz, és         Én eltökélém, hogy hozzá viszem,         Akárhol is legyen.
BÁNK (szemei előtt kapkodván).                 Itt - itt - itt a világ.         A könnyek eltakarják azt előlem.         Nincs a teremtésben vesztes, csak én!         Nincs árva más több, csak az én gyermekem!
KIRÁLY (magába - indulatoskodik).         Nincs? - - Mostan érzi veszteségemet.         Ő boldog ember! enyhülést szerezhet;         Szabad folyáson úszhat a dühe:         Hallgatni kell nekem - király vagyok.         Fájdalminak lehetne istene;         De ember is lehet ha tetszik: én         Isten vagyok csak lenni kénytelen;         Azonban ember lennem nem szabad. -         Ti, akik oly halványan állotok         Körülöttem - itt, ártatlanul megölt         Szerette hitvesemnek teste mellett         Kérdez királyotok, hogy mit tegyen         Most ő -?
IZIDÓRA                 Igazságot, az árván hagyott         Királyfiak nevében.
MYSKA (halkkal).                 Vannak oly         Esetek, hol a kegyelem irtóztatóbb.
BÁNK         Az ég siket fájdalmaimra -         Vég semmiség az én ítéletem -         Az Isten engem büntetésre nem         Tart érdemesnek; - az angyal, mely jegyezte         Botlásaimnak számát, ily következést         Húzó legelső lépésemkor el-         Rémült dicső helyén és félrefordult         Könnyes tekintettel törölte ki         Nevemet az élet könyvéből.
KIRÁLY                                 Csak egy         Szót most - mulandó egy szót: és oda         Ő visszahozhatatlanúl! Megáll         Egy szóra a természetnek folyása.         Atyám halálos ágyadon nyögéd         Még gyermekid fülökbe: “Legnagyobb         Fájdalmatokban is királyi széktek         Előtt jelenjen meg tekintetem,         És intsen emberi uralkodásra.”         (Nyájasan visszafordul, de Gertrúdis látásán fellobban, midőn         Izidóra a lépcsőkön félig lejött, mintegy könyörögve a királyfiakkal.)         Ottan hever meggyilkolt hitvesem,         És gyilkolója azon törvényeket         Tapodta, melyek édes tartományimat         Zöldeltetik, Buzogj te meglopattatott         Szív, árva gyermekeid kiáltanak!         Serkenj fel összerontatott igazság;         De én elégtételt veszek. - Vigyétek.         (Merően néz maga elébe.)
TIBORC (csak egy lépéssel előbbre jön s térdre esik, és rémülve kiált).         Uram! beteg feleségem s éhező         Öt gyermekim kínos nyögések az         Istennek irgalmáért felmenő         Végső fohászkodásodat ki fogják         Zavarni a mennyekből, ha megölöd         Gyámoljokat.
SOLOM (szánakozva Bánkra mutat).                 Nézd, uram, e csüggedést! - Király,         A büntetés már ennek irgalom.
KIRÁLY (semmire sem figyelmez).         Nincs a teremtésben vesztes csak ő -         Nincs árva, úgy mond, csak az ő gyermeke.         Irtóztatóan bűntettél, Istenem!         Jól értelek; kivetted a kezemből         Pálcámat; - én imádlak! Igy magam         Büntetni nem tudtam - (magában) - nem mertem is.         Magyarok! előbb mintsem magyar hazánk -         Előbb esett el méltán a királyné!
IZIDÓRA (a lépcsőn hagyja a királyfiakat s Gertrúdisra borul).         Gertrudis! a gyilkos szabad!
MIKHÁL                         Szabad!
BÁNK (alig érthetőleg).         Engedd meg illendően eltemettetnem.
SOLOM mély tisztelettel hajtja meg magát. Mindenik azt követi s         kardjaikat a király előtt lerakják).
KIRÁLY         Magyarok! Igen jól esmérem - szeretnek,         Enyimek! - Hogy ily nemes szívekkel egybe         Férkezni nem tudtál, Gertrúdisom!         (Fel akar sietni a holthoz; de eleibe akadván a lépcsőkön         álló gyermekei, azokhoz, általölelve, letérdepel.)
 Függöny
 VÉGE

